Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

24 LIBERALIZMUS ÉS ETAT1ZMUS eredménye nem mutatta meg a világnak, hogy milyen gyümölcsöket teremhet az állam korlátlan szuverénitásában kicsúcsosodó nemzetközi szabadság. De igazi válságba a liberalizmus csak ott és akkor jutott, ahol és amikor fenyegető rémként ütötte fel a fejét az a lehetőség, hogy az elvont szabadság mögött rejtőző konkrét uralmi helyzetek meg is változhatnak. A terrorisztikus vagy földalatti propagandával dolgozó szélsőséges irányok, valamint a gazdasági és pénzügyi helyzet parancsoló szüksége könnyítették meg ezekben az országokban a liberális elvek háttérbe szorulását. Ezzel szemben a háborúból győzelmesen kikerült országoknak, valamint a volt semleges hatalmaknak közvéleménye, legalább a gyakorlatban még aránylag sértetlenül őrizte meg hitét a liberalizmus helyes voltában. Ez legalább is óvatosságra int a kritikában, mert nem lenne helyes a fejlődés tipikus képét azokról a társadalmakról leolvasni akarni, amelyek fejlődésükben mesterséges külső tényezők által oly kedvezőtlenül befolyásoltattak, hogy az ily tényezőktől nem befolyásolt társadalmak normális fejlődésével egy vonalba nem is állíthatók. Nemzetközi viszonylatban is akuttá tette azonban a liberálizmus válságát a gazdasági termelésnek és fogyasztásnak az a tervszerütlensége, amely a világválsághoz és az autarkiás törekvésekhez vezetett, valamint a hatalmaknak végső sorban a politikai képviselet fikcióvá váltában gyökerező tehetetlensége igazi és termékeny nemzetközi megegyezésre a leszerelés és az igazságon alapuló tartós béke nagy kérdéseiben. II. Ha a modern államnak, mint különleges jogi szervezetnek és mint a jogfejlődés történeti produktumának, legjellegzetesebb vonásait a területi, pénzügyi és hadügyi felségjogot gyakorló eljárási apparátusban ismerjük fel, akkor kételkedni lehet abban, vájjon a liberalizmus válsága nem nőtt-e túl immár azokon a kereteken, amelyeken belül az az állami beavatkozás kiterjesztése, tehát az étatizmus útján orvosolható. Közelfekvő ugyan az a feltevés, hogy ha a liberalizmus eredendő hibája az az illúzió, hogy az állami beavatkozástól megszabadított individuumok önmaguktól megtalálják a homo oeconomicus eszményi kielégülését a szabadverseny, szabadkereskedelem és a tőzsde hajszálfinom szenzóriuma közvetítésével, sőt megtalálják a szabályozásra egyáltalán nem szoruló bölcsek respublikáját természetes hajlamaiknak egészséges önzéssel való puszta követése által, akkor a liberalizmus bajainak ellenszere a több beavatkozás. Ha a liberalizmus irtózata a beavatkozástól azon az optikai csalódáson alapszik, mintha a társadalomban a szabadságot közvetlenül, maradéktalanul, mint társtalan szabadságot is meg lehetne valósítani és mintha nem lenne a társadalmi szabadságnak elengedhetetlen formája a kölcsönösség, akkor nem logikus-e az ellenkező felfogás, amely tudja, hogy az egyéni magatartások irányítása a jog által lényegében nem kényszer, hanem a társadalmi szabadság előfeltétele, a