Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 19 tívumban bír társadalmi jelentőséggel, viszont a kollektívum élete csak akkor teljes, ha azok az erők is teljes mértékben érvényesülnek, amelyeket számára éppen az egyéni tevékenység nyújt, eredményesebb működést abban a társadalomban fogunk tapasztalni, amelyikben a szabadság és kötöttség nem egymás rovására, hanem kölcsönhatásban érvényesülnek. A liberalizmus «hibáját» abban ismertük fel, hogy túlzott szabadságjogaival végül is úgy az egyéni, mint az állami létet kétségessé tevő alakulásokat tett lehetővé. De ezzel nem juthattunk oly megállapításhoz, mely akár az individuális, akár a kollektív gondolat funkcióját feleslegessé s ebből az okból akár az egyéni tényezők kifejtéséhez szükséges szabadság elnyomását, akár a kötöttség mértékének a kollektívum feltétlen létérdekein túlmenő fokozását szükségessé tennék. Az individuális gondolat korának nemcsak hibái, hanem értékeket jelentő eredményei is voltak. És ha jogos is lehet a vád, hogy ez a kor a kollektív gondolat erejével megvalósuló értékek érvényesülését előmozdítani elmulasztotta, a kollektív kor sem esik kisebb hibába, arnikor lemond azon eredmények, értékek érvényesüléséről, amelyek csak a szabadság levegőjében életképes individuális tevékenység nyomán élednek. Hegedűs József: Ad i. Kétségtelen, hogy a liberálizmus, mint politikai irányzat kiélte magát. Vannak, akik úgy fogalmazzák meg ugyanazt a jelenséget, hogy ellenkezőleg a politika volt az, amely elpazarolta a liberálizmus eszméit. Ebben a gondolatmenetben a liberálizmus azon állandó szellemi áramlatként szerepel, amely mindenkor bátran szembeszállt mindenfajta orthodoxiával és reakcióval az emberiség eszmei javaiért és erkölcsi értékeiért.1 Az én álláspontom ebben a kérdésben a következő : A liberálizmus mai állapotában egy csődtömeghez hasonlít. Egy szociális gyökereiben elhalt, öncélúságával játszó Tart pour l'artos művészet, egy látszólag csak az önmaga autonómiájáért folytatott, csupa speciálizálódástól eltorzult és a bölcselet nagy egységére képtelen tudomány, egy tőkéket halmozó, de a termeivényeket elosztani nem tudó, a tulajdon kategóriáját kevesekre korlátozó gazdaság, a jog tartalmatlan, üres norma keretére szorítkozó, az igazság lényegét megcsúfoló : úgynevezett pozitivista jogélet és végeredményben egy eszményi, egyetemes hiedelmeiből kiábrándult, szekularizált lelki struktúrájú társadalom, ez a liberálizmus csődtömege. A liberálizmus meg volt ittasulva a teremtő erejű haladás eszméjétől. Bizakodást, teremtő erőt valójában a mindig tökéletesebbre irányuló fejlődés gondolata öntött a tömegekbe. Lényegében a haladás, a fejlődés 1 V. ö. Westphal : Welt- und Staatsauffassung des deutschen Liberalismus, Hefele : Demokratie und Liberalismus ; Hochland, 1924-25. 1. füzet. G. de Ruggiero : Geschichte des Liberalismus in Európa, 1930. (az olasz eredeti : Bari, 1925.) 2*