Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

i8 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS ben a közösnek vélt, mert ilyennek nyilvánított kollektív gondolatot tekinti irányító eszméjének. A modern kollektivizmus a figyelembevehető közös érdek alsó határát mélyen az egyéni érdekszférába süllyeszti, de felső határát ugyanakkor (az osztály- vagy a nemzeti érdeknél) élesen megvonja. Nem metafizikai célok, hanem a hatalmi racionalizmus követője. Nem «univerzalizmus». Az államhatalom feltétlen tekintélyének követelménye, ennek «etatisztikus» gondolata szervesen illeszkedik minden individualisztikusan végiggondolt eszmekörbe is. Rousseau a legfőbb hatalom korlátozását «destrukciónak» nevezi «. . . la limiter c'est la detruirew.1 Eötvös József a XIX. század derekán megállapítja, hogy «már jelenleg el vannak ismerve azon alapelvek, melyekből az állodalmi hatalom legkorlátlanabb uralmának logikai következettséggel ki kell fejlődnie.))2 Idézeteinket kiegészíthetnők az individualista politikai irodalom bármely korszakából. Tehát a kérdés súlypontja nem az állameszme mikénti értelmezésében fekszik, hanem a feljebb kimutatott vezető gondolatokon nyugvó funkciómegosztáson az egyéni és az állami tevékenység között. Az individualisztikus szabadságjogok (liberalizmus) korszakának funkciómegoszlásán az első lényeges változás akkor ment végbe, amikor egyfelől a személytelen (tehát nem individuális) tőke, másfelől a szocializmus teret hódítottak. Ez a két berendezés alkotja nem csak az individualista liberális kor záróköveit, hanem az új kollektív berendezkedések alappilléreit is. Az egyén és az állam közé két hatalmas kollektívum ékelődött úgy a fennálló funkcionális, mint a hatalmi viszonyokat is módosítva és egyúttal megindítva azt a folyamatot, amely a kollektívumnak, végső fokon az államnak az egyéni funkcióterületre történő behatolását lehetővé tette, úgyszólván kikényszerítette. Röviden vázolva ezek a mai állapotokhoz vezető történeti fejlemények. A társadalomtudományi szemléletet ismerő gondolkodás a tipikus kollektívum : a társadalom élet jelenségeit vizsgálva úgy az individuális tevékenységben, mint a kollektívumban rejlő erőben oly egymást kölcsönhatásban kiegészítő tényezőket ismer fel, amelyek végül is valamely kor társadalmának a kultúrájában jelentkező eredményeket létrehozzák. De felismeri azt is, hogy amíg az egyéni tevékenység életfeltételeit a szabadság nyújtja, addig a kollektívum kölcsönhatása éppen a kötöttséget jelentő korlátozásban nyilvánul. Egyén és kollektívum más és más értékek hordozói, megvalósítói. Tehát a legeredményesebben az a társadalom fog működni, amelyik mindkét tényezőnek megfelelő funkcióterületet biztosít. Miután a két tényező érvényesülése a biztosított szabadság korlátozásának mértékével változik és az egyéni tevékenység csak a kollek1 Contrat social 3. könyv XVI., fej. 4. bekezdés. 9 A XIX. század uralkodó eszméi, 1854. I. k. 287. 1.