Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 17 Valóban nemsokára terhére lesz az «egyenlőség». A szabadság veszedelemmel fenyegeti a polgárság vagyonát is. Erre a liberalizmus második fázisába lép, a politikai térről átfordul a gazdaságira. A versenyfeltételek egyenlősége lesz az egyedüli egyenlőség, melyet elismer. Főhibája : a kétszínűség. Egyrészt a régi kiváltságok ellen fordul, szabad és egyenlő akar lenni, másrészt elejét veszi annak, hogy valamennyi ember, nevezetesen a munkásosztály egyenlőségi alapon részt kérjen abból az előnyös gazdasági helyzetből, mely a polgárságot vagyoni és politikai törekvéseinek elérésére képessé teszi. Következik a harmadik fázis. A régi Macchiavelli-szellem, az «így van» méltánylása veszi át a teret a «hogyan kellene lenni» helyett. Comte és a pozitivizmus az erkölcsi aggályoknak radikálisan veszi elejét azzal, hogy a filozófiai fejet és a theológiai lelket levágja a társadalmi gondolkodás testéről. A végcél elesik, a gyakorlati hasznosság «kis céljai» összekuszálják a törekvési irányokat, elaprózzák a társadalmi egységet és a liberalizmus a mai formájában mint világnézlet jelentkezik. Már nem politika, nem gazdasági eszme, hanem egységes cél nélküli, a profit érdekében magát erkölcsi aggályokon túltevő, a pillanatnyi hasznosság, a kereskedői ötletesség és a konjunkturális kiaknázás elvtelen elvére felépülő amerikanizmus. Egy beteg világszellem, melyben mindent szabad cselekedni és nemcsak «actio liberalist». Ez a fajta liberalizmus a lelkületi inferioritás demokratikus egyenlőségi eszméje, a valamennyi ember hasonítási törekvése — a morál erős kizárásával — a merő profitszellem alacsony szintjén. Tragikus vonása az egyoldalú észkultúra, helyesebben a gyakorlati ügyesség és fondorlat pallérozása a céltudatos akarat és a morális lelkület nevelése helyébe. Az ilyesféle észkultúra és liberalizmus ismereteit jóra és rosszra is használhatja s miután a profit van előtérben, inkább rosszra használja. «Az ember» mint mérték lecsúszik és a tárgyi determinizmus veszi át diktátori szerepét. Ezen liberalizmusnak hibája abban foglalható össze, hogy egyáltalában nem liberalizmus a szó nemesebb értelmében, hanem kótyagos fejű szatírok «liberalia» ünnepe. A liberalizmus nem haladta meg, hanem el sem érte magát a történelmi liberalizmusban. Bekövetkezése nemesebb formáiban s az emberiség érdekében még esedékes. Ami a mai liberalizmusban nemesség, lélek és tiszteletreméltó szellem, ennek az eljövendő liberalizmusnak talajegyengetése. Az igazi liberalizmus a szereteteszme és a lelkületi egyenlőségek valósítása, a korrektúra tehát ebben az irányban keresendő. Hammersberg Miklós. Liberalizmus-etatizmus ! Vájjon kifejezi-e ez a megkülönböztetés azt a két rendszert, amelyben a két egymást követő történeti korszakot összefoglalhatjuk? Az egyik az «egyenlőség, szabadságinak az individualizmus ideológiáját jelentő vezető elvét, a másik az egyéni létet mindenTársadalomtudomány. 2