Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 13 Dékány István : A világháború utáni államfejlődés sehol sem mutatja, hogy a liberalizmus klasszikus elvei felé haladt a világ, de egy kivétellel (Szovjet) egyik állam sem mutatja, hogy leszámítva lényeges érzületi áthangolódást, a liberalizmus gyökeres félretételéről van szó. Viszont mindenütt előtérbe lép az egyre aggasztóbb méretűnek nézett államhatalom, az etatizmus, anélkül, hogy ezt kifejezetten bárki is akarná. Ez a fejlődés automatikus, nem öntudatos és nem elvszerű. A praxis nyomul előtérbe, elvi alapok mellőzésével. Nacionalizmus, szocializmus, fasizmus, bolsevizmus, nemzeti szocializmus, amerikanizmus stb. egy-egy meglévő (t. i. állami) hatalomra támaszkodnak, mert szervezettséget, normák erőteljes garanciáit másutt immár nem találják egy gyors újjászervezés érdekében. A gyorsaság szüksége (pl. a termelés irányításában) s az új problémák özöne mögött az eltömegesett társadalom szükségletei, anyagi nyomora, lelki insége s eszmék utáni szomjúsága képezik a feszítőerőt, több helyütt a puszta élni akarás kiált létminimum után. Mindenütt etatizmus, ha akarjuk, ha nem. A fejlődés ily iránya szükségszerűnek látszik. Miért ép az állam kerül mindenütt előtérbe? Az okok szociológusok előtt jó ideje ismeretesek. A gazdasági individualizmus nem mondott csődöt ; szervező egyéniségek bámulatos arányú és tökéletességű üzemi formákat teremtettek, de üresen hagyták az atomizált tömegek meggyőződéseit: ezek ellenségesek az atomizálódással, a mechanikus munkakultúrával, a nagyszervezetekkel (kartellek) szemben. A gazdasági individualizmus nem tudott, az anyagi ellátás részleges megoldásán kívül, egészséges közszellemet, morális tömegkultúrát teremteni. A gazdasági liberalizmus az anyagi szükségletek materializmusát éleszti, materialisztikus alapon pedig nem lehet szó tömegek aránylagos kielégültségéről, megnyugvásáról. A liberalizmus termelési rendszere az iparfejlesztés felé vitt. Ez a város erőltetett fejlődésére vezetett, az ily urbanizálódás azonban nem a szellemi és erkölcsi urbanitást jelenti, hanem éhes tömegek akkumulációját, materiális igények emelkedését. A liberalizmus által hirdetett ^egyéni önkifejtés* és feltörés vágya ritkán vezetett másra, mint egoizmusra, hatalmi és mateirális mohóságra. Az ú. n. szabad verseny optimisztikus öncsalódás, sem nem jelent szabadságnövekedést, sem nem pozitív, közös célért való versenyt, ellenkezőleg egy negatív, legázoló verseny hátrányai váltak szembeszökővé, kínos állapotokat feltüntetővé. A tényleges, kaotikus verseny szétbontott helyi hatásokban gazdag kisközösségi és régi korporációformákat az egyenlőség és szabadság nevében. Megritkult a társadalom önellenőrző erejének atmoszférája s a nehéz lélegzés szimptómái jelentkeznek. A kaotikus verseny szabad feltörést, korlátlan aszcendenciát hozott, a «felemelkedésbeli ököljog" korát jelentette : a társadalom rétegződésében minden rendezettség, elvi alap elpárolgott s maradt előttünk egy vertikálisan amorf társadalom. Az uralkodó