Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

12 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS gazdaság tengődik, vergődik az alacsony árak miatt, a gyáraknak nagyrészét becsukják, a nemzetközi kereskedelem oly mértékben zsugorodik össze, hogy ha e folyamat meg nem akad, akkor egy pár éven belül már jóformán csaknem teljesen likvidál. Az etatizmusról, nálunk csak pár éve van szó. Nyugaton, legalább is a komoly gondolkodóknál már régen aggodalmakat okoz. Paul Leroy-Beaulieu, a Collége de Francéban a nyolcvanas években, tehát már 50 év előtt fölhívta a figyelmet arra a jogtalan és káros terjeszkedésre, mit az állam az egyén rovására mind merészebben kezd gyakorolni. Beszél a máglyáról, melyen az emberi szabadságot feláldozzák az új Mindenhatónak, az államnak és azokról, akik az új irány szolgálatába állva, készek feláldozni a nyugati civilizációt és meghajolni az új, az állami mindenhatóság által teremtett szolgaság igájában hajtva fejüket.1 Ezeket konstatálva, megkísérelhetjük a feleletet arra a nehéz kérdésre, milyen más utakra kell térnünk, ha a helyzeten javítani akarunk ? Szerintünk a megzavart társadalmi, gazdasági és politikai rend bajainak főforrása az, hogy lemondva arról az ideálról, amit a humanisták annyi komolysággal igyekeztek az életbe átvinni, tudniillik az emberi egyéniségnek, tehát testi és szellemi tulajdonainak arányos és minden oldalú fejlődéséről, a XIX. század szinte kizárólag a materiális haladást istenítette, annak eredményeit igyekezett az élet igazi és végső célja gyanánt odaállítani. Ebből szükségszerűleg következett, hogy a nagy technikai fölfedezések és találmányok elhomályosították az emberek látását, törekvésüket egyoldalúvá, tehát hézagosakká alakították. A közelmúlt 1932-ik évben Ewing, a Brit Tudományos Társaság yorki nagygyűlésén elmondott elnöki beszéde szerint, a haladás különösen fizikai és gazdasági téren igen nagy volt, de elmulasztották fejleszteni a belső erkölcsi erőket, amelyek hivatva vannak az emberi tevékenységnek irányt adni. E végzetes mulasztás sodorta oda a világot, ahol ma áll, abba a tehetetlen reménytelenségbe, amelynek legszólóbb bizonyságai a leszerelő értekezletek, a londoni világkonferencia teljes meghiúsulása, a munka nélkül maradt milliók, a termelésnek ész nélkül való fokozása, amely a fölösleges tömegek elhelyezése lehetetlenné válván, azoknak megsemmisítéséhez vezet. A mult és jelen közötti nagy különbséget, talán mi sem teszi élesebben szemlélhetővé, mint az, ha szembeállítjuk az elmúlt századok hitvallását azzal, amit ma a tömegek vallanak. Hajdan azokat a célokat, amelyekért élni és meghalni méltó, a franciák «XJn roi, une foi, une dame»-ban foglaltak röviden és hatásosan össze, ma pedig a gyári munkásoknak és az azokat vezető rétegeknek fölfogása a «ni Dieu, ni maitre»-ben kulminál és vezeti őket az élet útjain, de nem fölfelé és nem boldogabb világba. 1 L'Etat moderné et les fonctions.