Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

IO LIBARALIZMUS ÉL ETATIZMUS «babonák és bálványok)) helyébe. Biztos volt benne, hogy a fölvilágosult önzés a legjobb és legmegbízhatóbb útmutatója lesz felfelé ívelő pályáján. Nekünk jutott a szerencse, hogy megérjük a hibásan fogalmazott társadalmi és politikai rend megdőlt ét. A mult hagyományait lerontva, intézményeit eltakarítva, az általános választójog révén a főhatalmat a tömeg kezébe téve, a liberalizmus megvalósítá azt, amit akart. Saját törvényhozójává, sőt Istenévé tette az egyest, evangéliumává az önzést. De nem tette sem jobbá, sem pedig boldogabbá az embert ; a pusztítást kifogástalanabbul elvégezte, mint az alkotó munkát. Ahhoz nem volt ereje, hogy a fejlődés törvényeit megmásítsa. A fentiekben röviden utalunk arra, hogy az a hármasjelszó, amellyel a francia forradalom elindult és amelyről bebizonyult, hogy ellentéteket szül, a liberalizmus sarkában az egyenlőtlenség a szabadságnak a megmerevítését az etatizmust, gazdasági téren pedig a kicsiny, de élelmes csoportok uralmát idézte fel. Igaza van Dékány Istvánnak, amikor a legutóbb megjelent, nagy tudásról és komoly diszciplináról tanúskodó, — a társadalom filozófia alapfogalmairól szóló munkájában hivatkozik arra, hogy a világ erőinek összetevésében nem mi emberek vagyunk a vezérek, az eredő vonalát nem mi húzzuk meg, hanem maguk az erők. Ezzel összeomlott az a vélemény is, amelyet az emberiség hosszú időn át uralt, hogy tudniillik saját magának törvényhozója lehet és e fölötte álló hatalmat elismerni — dőreség volna. Viviani, egykor Franciaország miniszterelnöke, dicsekedett azzal, hogy azokat a fáklyákat, amelyek valaha a felsőbb élet útjait megvilágították, sikerült kioltani. Ez annyira igaz, hogy ma a franciák a teljes sötétség útjain bolyonganak és az a nemzet, ahol a kabinetek sorsát Léon Blum és társai döntik el, ahol élelmes fezőrök és politikusok összefogva zsarolják és szegényítik az alsó rétegeket, — lemondott arról, hogy a bámulat és tisztelet tárgya lehessen. A szabadság így elvezetett a szolgasághoz, az egyenlőség az oligarchiához. Lehet-e nagyobb hanyatlást és megcsúfolást elképzelni annál, minthogy elhitették a démosszal, hogy ura mindennek, holott a mélyebbre látók tudják, mint alakítják a közvéleményt egyes klikkek saját javukra az ezek kezében levő sajtó és népgyűlések vezetőivel. A szabadjára eresztett önzés szinte őrületesen sarkalja a munkára való kézséget, melyet a jutalom biztossága még jobban szít, de éppen, mert önzés, bomlasztja a társadalmi rendet, erősíti a centrifugális törekvéseket. A liberalizmusnak tehát, mihelyt teljesen érvényesülni tudott, el is kellett bukni. Vezetőelvének — a felvilágosult önzésnek —köszönhetjük, a trianoni és egyéb mestermüveket, a XX. század legnagyobb bűnét és botlását. Ezekkel a valójában nem békeszerződések, hanem ukázok jellegéjé-