Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERELIZMUS ÉS ETATIZMUS 7 Az emberiség történelmének azonban nagy fordulópontjához értünk "191.4-ben, a világot addig uraló nagy elvek és eszmék egy új világ tisztító tüzébe kerültek. A történelem nagy statikus erői léptek akcióba és megváltoztatták azt a dinamikus erőt is, amelyet a XIX. század folyamán a liberalizmus jelentett. A 20-as évek közepétől világosan felismerhető a fejlődésnek tendenciája, amely új dinamikus erőt iktat a társadalom életébe a liberalizmus helyébe. A liberalizmus ma már nem tényező többé, mint minden nagy emberi gondolat, pályáján önmagát emésztette fel és a világ új társadalmi rendezőelvet keres. A liberális gazdasági rend az egyik oldalon karteUekbe tömörült tőkéivel, a proletársorsba szorított milliókkal a másik oldalon, nem képes többé megoldani feladatait. Nemzeti eszméje is szétfoszlott és a maga szigorú és kegyetlen valóságában kiteljesedett. Jogegyenlősége is, egyfelől a nemzeti államok privilegizált jogrendje, másfelől -a mobil-kapitalizmus szabad zsákmányjoga folytán illozóriussá vált. így tehát más rendezőelvnek kell következni, amely a liberális fejlődés hibáinak kiküszöbölésére alkalmas és egyúttal oly szilárd bázisa lehet a jövőnek, mint amilyen a liberalizmus a maga fénykorában volt. Az etatizmus, csak átmeneti jellegű orvosszer volt a liberális individualizmussal szemben. Az egyre részeire bomló társadalom, az egyén jogaival és az állami beavatkozás korlátozásával, képtelen volt az állam egyre fokozódó szükségleteit ellátni. A liberalizmus társadalomelmélete folytán észre nem vehető tények, mint a szociális igények stb., egyre jobban sürgették az állam beavatkozását, amelyre az áUam bürokráciája hatalmi természetéből kifolyóan szívesen is vállalkozott. A társadalom egyre növekvő szükségleteit a liberális rend nem tudta kielégíteni, nem volt más tényező, amely erre alkalmas lett volna, csak az állam. Érdekes, hogy nem a bürokratikus és etatista állam az, amely ezekkel az igényekkel szembe kerül, hanem a liberalizmus jogállama, amelyre éppen — ezen jellegéből kifolyóan — egyre több és több hatáskör száll át. De a növekvő társadalmi követelmények kielégítése rendén az állam, a maga jellegében egyre jobban változik át, abban a mértékben, amint feladatai nőnek, lesz bürokráciája öncélúbb és hatalomvágyóbb, hogy ez a fejlődés szükségképpen és természetesen az etatizmusba torkoljon. Megszületik a totális állam eszménye, amely az etatizmusnak már egy másodlagos és szerencsésebb formája. Az etatizmusnak még csak bürokráciája van, a totális államnak már nincs bürokráciája, hanem hatalmát és államcélt át érző elit-je, amely a szerinte felfogott közjó irányában kormányozza az államot. Ez az elit azonban még a liberális-demokrácia törvényei szerint képződik ki, tömegmozgalomban és pártharcokban és csak ebből kikerülve, azonosul azzal az államcéllal, amelynek megalkotása pártprogrammjában volt és pártmozgalmának ideálja. Az etatizmus tehát szükségképpen átmeneti jelenség, a liberális individuális államot a totális áUammal egybekötő híd. Éppen ezért az etatizmus nem orvosszer, nem megoldás, hanem csak állapot.