Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

6 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS mélyebb és ezért megismerhetetlen alapja — korlátokat nem ismerő erővel ebben az irányban halad, lerombolja mindazokat az akadályokat, amelyek érvényesülésének útjában állanak. A nemzeti politikának, minden egyes állam vagy nemzet életében egyre inkább nagyobb erővel jelentkező szükségletei, mind konkrétebb alakot öltenek, intézményei és berendezkedései az emberi jogegyenlőség nagy eszményétől eltérve, sajátos és egyben a nemzet belső életigényei által meghatározott tartalommal bírnak. A világevolució a nemzeti eszmében, annak XIX. századi tartalmában, az emberi jogegyenlőségi tant alapjaiban megtámadó elvet létesített. Nem volt más a helyzet a gazdasági rendszer és erők tekintetében sem. A tőkés jellegű termelési rendszer, a maga elsősorban pénz-jellegével, a pénzgazdálkodás hypertrofiájához vezetett. A tőke, a pénz önmagukban levő értékekké váltak s a természet és a munka nem mint egyenrangú termelési tényező, hanem mint a pénz szolgálatára rendelt, annak hasznát és eredményét biztosító tényező szerepelt. A nagyipari termelés a céhrendszerben tömörült iparosság proletárizálódásához, a pénzgazdálkodás pedig a mezőgazdasági termelés eredményeinek csökkentéséhez és annak a pénzgazdálkodás befolyásától való függéséhez vezetett. Egyre jobban fejlődő, nagy hasznokat biztosító kapitalista vállalkozások az emberi munkaerő minimális jutalmazásával megingatják a társadalmi egyensúlyt az osztályharc elve a marxi doktrínákból következett, amíg az egyik oldalon mértéktelen és jogosulatlan profit, a másik oldalon a gyűlölet jegyében felfejlődő szocialista arcvonal, mindinkább fogyasztották a liberalizmus eszmei tartalmát. Az addig kötött jogi rendben levő föld szabaddá vált, árucikké lett, termésének haszna a pénzpiac kamatnivójától függött, veszendőbe mentek mindazon erkölcsi kötelékek, melyek a föld tulajdonából keletkeztek. A liberalizmus szabadverseny elmélete — laisser aller, laisser fairé — ha talán alkalmas volt is a társadalmi jogegyenlőség kezdeti nehézségeinek elhárítására és egy, az élettel való harcban megedződött és abban győzedelmes elité kiképzésére, a maga gazdasági vonatkozásaiban a legveszélyesebb elv volt, amely logikusan az egyik oldalon nagy tőkeakkumalációkra, a másik oldalon a tömegek egyre fokozódó pauperizálódására kellett, hogy vezessen. A liberálizmus eszmevilágából született eszmék önmaguk életét kezdték élni, önmagukban fejlődtek, harcoltak és győztek, fejlődésük rendén elváltak a liberalizmustól s a liberalizmus mindinkább az állam és társadalomelméletek ködébe került, végül már csak a gazdaságpolitikai sikban élt és hatott. Nem tagadhatjuk le jelentőségét és hatását, mely mint uralkodó eszme a XIX. század boldog és haladó korszakával ajándékozta meg az emberiséget. Legnagyobb és maradandó becsű alkotása a jogállam gondolata az emberiség fejlődésében soha el nem múlható értéket jelent. A jogállamot persze a maga objektív tartalmában értve, nem pedig azon efemer jogalkotások szemszögéből, amelyek a liberalizmus gazdaságpolitikai elvéből, a szabadversenyt dekretáló és azt megvalósító gazdasági rendből következtek.