Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 5 is adtak neki, uralkodó gondolattá válik nemcsak az értelmi alapon nyugvó társadalomberendezési törekvések számára, hanem uralkodó érzéssé a tömegek lelkében. Az 1848-as forradalmak döntő tényezővé formálják, politikai életformája a polgár, gazdasági életformája a gőzgéppel dolgozó ipar, eszménye pedig a nemzet lesz. így kerül a Napóleon hatása alatt megindított nemzeti eszme, az angol gazdasági fejlődéssel megkezdett gépipari termelés, a francia forradalom jogegyenlőségi jelszava egymással a dolgok mélyén elválaszthatatlan és megbonthatatlan kapcsolatba és kapja meg közös kifejezőjét a liberalizmusban. Ez a három tényező az, amely állandó kölcsönhatásban egymással, megváltoztatja a XIX. század képét, annak második felében megalkotja annak sajátos jellegét. A rendi társadalmak Európaszerte leomlanak és a jogegyenlőség alapján rendezkednek be, a túlnyomóan zárt és kötött mezőgazdasági és kisipari termelés (az ősiség, jobbágyság, céhek) alapjaiban megváltozik és a szabadverseny alapján a piac számára korlátlanul termelő nagyiparrá lesz, a naturálgazdálkodás helyébe tőkés pénzgazdálkodás lép és Európa térképét a feudalis-imperialis jellegű államszerkezetek helyébe lépő nemzeti egyéniségű államok foglalják el. A XIX. század az imperializmus és a világgazdasági verseny jegyében, a nemzeti eszme egyre fokozódó dinamikus erejével szükségképpen a világháborúhoz vezetett, hogy ezzel önmaga sírját ássa meg. A századvég azonban korlátozott befolyásban és hatásban találta a liberalizmust, hiszen a nagy statikus erők, a nagy államszerkezeti és társadalomszervezeti elvek egyaránt még nagy erőket tartottak kézben. Császárok és királyok, feudális elzártságban élő nagy uralkodó történelmi osztályok teljes hatalmukban éltek még, Oroszország, Ausztria-Magyarország, Németország és Anglia egyaránt hierarchikus militarista jellegű államok voltak, legfeljebb a kormányzó hatalomnak volt alkotmányos korlátja. A kapitalista gazdasági rend teremtette új osztályokat ösztönösen parvenűnek nézték és érezték, miután ez új osztályok az egyes államok uralkodó rétegeitől fajilag is idegenek voltak — a fajiság abban az időben még tudatalatt és csak ösztönösen ható tényező volt — így tehát minden egyes államuralkodó társadalmi, gazdasági és politikai osztályai között nem volt meg az a homogenitás, amely a középkor osztályait annyira jellemezte. Érvényesülésének és hatásának korlátja ezen történelmileg fejlődött és ezt a korszakot is átélt berendezésekben adva volt. Korlátozva volt azonban a vele egybefüggött eszmék és irányok önmaguktól fejlődő, egyre növekvő ereje által is, amelyek mondhatni naprólnapra a liberalizmus lényegbeli tartalmából mind többet ragadtak magukhoz vagy semmisítettek meg. A nemzeti eszme, amely eleinte mint lelki közösségérzet jelentkezik, egyre inkább pozitív alkatot nyer, az államok statikai tényezőjévé válik, a német és olasz egység megalkotása, Törökország balkáni uralmának szétomlása, a Balkán újjárendeződése nemzeti államok alapján mind megismétlődő jelei annak, hogy az evolúció — a fejlődés leg-