Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

Albrecht Ferenc: A liberalizmus nem volt soha a szervezett társadalmak végső alapelve, hanem a társadalmak, helyesebben államok statikai energiái (mint a terület és a nép) mellett az a dinamikai erő, amely az adott kereteken belül a társadalmi együttműködést irányította. Az sem volt egyedül és kizárólag, mert ha a XIX. század váltakozó államkormányzati berendezkedéseit vizsgáljuk, úgy a liberalizmus nem szerepelt egyikben sem, — talán Franciaország harmadik köztársaságában egyedül — végső alapelv gyanánt. Az egyes államoknak mind más és más pregnáns jellemzőjük volt, államcéljuk is elsősorban statikai energiájukból fakad és ez jelölte meg világpolitikai űtjukat is. A liberalizmussal kapcsolatban mindig a XIX. századot kell mint történelmi és időbeli tért felfogni, azzal, hogy a XIX. század tulajdonképpen 1914-ig tartott, azóta folyik a XIX. század szellemi tartalmának dekomponálódása és most a XX. század közepe fele haladva, még mindig nem ismerhetjük fel azt a végső társadalmi alapelvet, amelyre — mint jellegzetes egyéni művére — fog a XX. század támaszkodni. A liberalizmus a XIX. századdal élt és halt meg, nagyon nehéz volna tehát életben tartani azután is, amikor időbeli létfeltételei teljesen megváltoztak és a vajúdó idő önmaga számára más életformákat keres, de még nem talál. Mi volt tehát a XIX. század liberalizmusa, mi volt a hatása és a jelentősége létjogosultsága idején, teheti fel a kérdést a történelmi értékelés. A jelen szempontjából való értéke viszont attól függ, hogy milyen téren és milyen mértékben van még hatása és befolyása? A felelet elválaszthatatlan attól a fejlődéstől és jelentőségtől, amellyel a liberalizmus annak idején bírt. A liberalizmus a francia forradalom egyenes leszármazottja, eszmeköre a nagy forradalomban ölt testet és pedig azért, hogy a feudális jellegű társadalomszerkezetből a népeket a jogegyenlőségi társadalomba átvezesse. A francia encyclopedisták és a német aufkláristák éppúgy ott állanak bölcsőjénél, mint az 1830-as évek magyar diétáinak ma a nemzet kegyeletétől övezett ellenzéke. A középkori társadalmi szerkezet elkorhadt, az emberi egyenlőségnek, különben és alapjában keresztyéni gondolata, a francia forradalom hatása alatt válik uralkodó és irányító célkitűzésé. A napóleoni háborúk azonban erős ellenhatást váltanak ki a francia forradalmi doktrínákkal szemben, a Szent Szövetség az adott társadalmi rendnek fenntartásáért száll harcba. Győzelmével a forradalom ügye elveszettnek látszott. Mégis a század közepére a liberalizmus, akkor magyarul még szabadelvűségnek nevezték és ezzel sajátos magyar értelmet és jelentőséget