Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A PATRIMONIÁLIS KIRÁLYSÁG

A PATRIMONIÁLIS KIRÁLYSÁG 39 korában is éltek ott, ahol a felvilágosodás a régi intézményeket nem forgatta fel. Ilyennek találta a magyar rendi alkotmányt, amelyről ismételten nagy- rokonszenvvel, igen melegen emlékezik meg, úgy, hogy munkája becses útbaigazításokat nyújthat az érdeklődőknek arra vonatkozólag, hogy a XIX. sz. eleji konzervatív Európának milyen volt a felfogása Magyarországról. Haller, mint éppen a magyar utalások a legkönnyebben megértethetik velünk, azt az államot tartotta a leghelyesebbnek, amelyben az uralkodó nem lehet zsarnok, viszont a rendek sem ragadhatják magukhoz a vezetést, hanem a két tényező olyan módon tartja egymást egyensúlyban, hogy a nagyobb hatalom ugyan az uralkodóé, de őt meg belátása, jóindulata visszatartja alattvalóinak elnyomásától. Ez a kép valóban ülik Ferenc király Magyarországára. Itt is vannak ugyan rendek, amelyek időnkint országgyűlésre is összejöhetnek, de a döntő szó a kegyesen, atyai jóindulattal uralkodó fejedelemé. Haller elképzelt patrimoniális államában nincs olyan közjogi viszony, amely csak elvont államhatalmat és alattvalókat ismer, hanem minden társadalmi és alattvalói viszony kizárólag magánjogi jellegű. Az államot tehát bizonyos számú földesúr alkotja, akik jogilag egyenlők. Különbség köztük csak a birtok nagysága tekintetében van. Az közülük az uralkodó, akinek a birtoka a legkiterjedtebb s így hatalma, meg személyes függetlensége is a legnagyobb. Ö nevezi ki a tisztviselőket, a katonaság éppen úgy tőle függ, mint az udvartartás személyzete. Felségjogok azonban nincsenek. Az uralkodónak csak uradalmai, dominiumai vannak s azok jövedelmeiből, a regaiebevételekből, meg monopóliumokból, lotteriából stb. fedezi az államigazgatás költségeit. Háborút tetszése szerint viselhet, de általános hadkötelezettséggel nem kényszerítheti alattvalóit az ebben való részvéteke, s ugyanígy adót sem követelhet. Ha adóra van szüksége, ezt csak kérheti alattvalóitól, még pedig szabad akaratukból kötött szerződéssel. Az uralkodó és alattvalóinak viszonyát tehát úgy képzeli el Haller, mint a nagybirtokos és jobbágyai, meg vazallusai közti családias kapcsolatot, amelyet, minthogy a ((legenyhébb és legbarátságosabb)), kölcsönös segélynyújtás és jótétemények jellemeznek. Aki függ az úrtól, azt vagy a természet kényszeríti erre, mert különben gyengesége miatt máskép nem élhetne meg, vagy ha szolgálatot vállal, (Vagyis szabad akarata szerint segít egy hatalmasabbnak", ezt azért teszi, mert így segítséget és előnyt nyer a szolgálatból. Ezért az egyedüli (természetes rendszer» az a viszony, amely a patrimoniális államot jellemzi. «Minden szabad, humánus és kölcsönös)) ebben a rendszerben, csupa jogosság és szeretet, akárcsak egy kis családban. A patrimoniális fejedelem különben közvetlenül csak saját birtokának lakóival rendelkezik, míg más lakókkal közvetve, ami maga is kizárja, hogy uralma szigorú lehessen. Az uralkodó jogai természetesek, vagy szerzettek. Az előbbiek közösek minden más ember jogával, éppen