Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A JOG RACIONALIZÁLÁSA

2$ HORVÁTH BARNA nak kérdése. A szűkös jutalom, az előrejutás reménytelensége, az erőfeszítés teljes hiábavalósága akkcr is eléggé indokolnák az intézendő ügyek iránti érdeklődés hiányát, ha ezt az a mesterséges ür is nem növelné, amely a hivatali felelőtlenség, a főnök kegyének kizárólagos fontossága következtében az érdemileg helyes és a hivatalnok szempontjából helyes ügyintézés között fennállhat. A hivatalnok fásultsága sokban hasonló az ipari munkáséhoz. Amint ez utóbbi elveszti áttekintését munkájának jelentősége iránt és érdekét az egész munkafolyamat tökéletesítése iránt, úgy a hivatalnok is elveszti áttekintését és érdekeltségét egyaránt munkájának büróntúli jelentősége, szempontjai és tökéletessége iránt. Ennek ismeretében a racionalizálás szempontjai mások, mint ha ezeket az összefüggéseket nem látjuk. A fizetéscsökkentések és előmenetelkorlátozások racionalizálása egészen más, mint a jutalom lehetőségére, felelősség fokozására, az ügy érdeme iránti mohó érdeklődés felébresztésére, a lelkes eleven hivatást jelentő szellemi tevékenység előmozdítására való törekvés. Az utóbbi szempontjából az előbbi úgyszólván merőben irracionális. De nagyon különböző szempont a jogalkotás szakszerűségének és a népakarat minél teljesebb érvényesülésének a szempontja is. Schlegelberger szerint az egész törvényhozási probléma kulcsa a bizottsági tanácskozások kérdésében rejlik. Mindenki ismeri azt a nehézséget, hogy a nagy nyilvánosság előtt a kérdések elszakszerűtlenednek és túlpolitizálódnak. Ő is megjósolja, hogy ha a Reichstag nem képes szakszerűsíteni a bizottsági tárgyalásokat, akkor ez a birodalmi kormányt a kerettörvényhozás útjára szorítja, amint bennünket is előkészítenek arra, hogy a racionalizálás törvényhozási felhatalmazás alapján rendeleti úton hajtandó végre a gyorsaság és a siker érdekében. Aki azonban a szakszerűség mögött politikát gyanít, arra nem lesz egészen megnyugtató a politikának szakszerűséggel való helyettesítése. A demokratikus bizottsági munka — amelynek különben nagy szerep jutott a legkülönbözőbb Tanácsokban is — és a szakszerű monokrácia módszere épúgy relatív és egyenrangú racionalizálási szempontok, mint a decentralizáció vagy centralizáció szempontjai. Végül a közigazgatási bírói jogvédelem kiterjesztése is más szempontból való racionalizálást jelent, mint például a közigazgatás gyorsaságára, eredményességére és egységes vezetésére való törekvés. Az előbbi a jogállam, az utóbbi a közigazgatási nagyüzem, a legtökéletesebb állami gondoskodás eszmeköréből indul ki. Dickinson szép monográfiájában1 kimutatta, hogy az előbbi a jog szupremáciájának, általános szabályok uralmának, csakis vitás esetek utólagos orvoslásának, az előbbi a preventív, a konkrét eset igényeihez jobban simuló, vitához és jogorvoslathoz nem kötött célszerűségnek az eszköze. A kritériumok relativitása nem jelenti azt, hogy a különböző szem1 Dickinson, John, Adminisírative Justice and the Supremacy of Law, 1927.