Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A JOG RACIONALIZÁLÁSA

A JOG RACIONALIZÁLÁSA 27 litása vagy irracionalitása a részét, a célé az eszközét. Amint a kompozició és a hangszer kölcsönösen függnek egymástól, amint egy pohár vízben is tanulmányozhatók a világegyetem csodái, úgy a legapróbb közigazgatási vagy magánjogi kérdés racionalizálásában benne él az egész jog, sőt az egész élet racionalitásának a problémája. A jog racionalitásának ez a relativitása határa a racionalizálási törekvéseknek. A célok relativitásánál fogva erősen vitathatóvá és nehezen bizonyíthatóvá válik, hogy mi racionális és mi nem az. A törvényhozás racionalizálása a végrehajtásé nélkül, a közigazgatásé a törvényhozásé nélkül, a bírói funkcióé a törvényhozásé és a közigazgatásé nélkül, az eljárási és szervezeti jogé az anyagi gazdasági, személyi, büntetőjogé nélkül, az állami jogé a nemzetközi jogé nélkül partikularitásánál fogva határolt. A tulajdon és a munka, a háború és a béke, a nő, a gyermek, a család, a büntetés, a loyalitás nagy kérdéseiben világnézetileg meghasadt lelkületű korban a jog gyökeres racionalizálása illúziónak tűnhetik fel. Ezt a relativitását a racionalizálási szempontoknak konkrét javaslatokon tanulmányozhatjuk, anélkül, hogy mellettük vagy ellenük állást foglalnánk. Ha Schlegelberger1 a törvényhozás racionalizálását a legislatorius munka intézményes korlátozásában látja, ez más szempont, mint ha Magyary «a tervszerű cselekvés és minden irányban való előrelátás*) gondolatát állítja előtérbe. A korlátozó és leépítő racionalizálás a törvényhozási és igazgatási feladatoknak és szervezetnek épp azt a kitérjeszkedését akarja lefaragni, amely kiterjesztés és mindenirányú beavatkozás nélkül a másik felfogás szerint a modern élet racionalizálásáról beszélni sem lehet. Schlegelberger szerint a hivatali munkadühöt, ezt az európai betegséget kell leépíteni, mert, bármily groteszk, a munka ma azért rossz, mert túlsókat dolgoznak : a munkaerő céltalan és kultúraellenes elhasználásának véget kell vetni. A gépiesség, a lehajszolás rengeteget ártanak a közigazgatásnak. A kulturélettel való kontaktus, a szellemi kipihentség és frissesség, a hivatalon kívüli kulturélettől való lelki felüdülés és az eleven hivatási érdekeltség fenntartása fontosabb, mint az egésznapi robot : Schlegelberger intézményesen bezáratná délutánra a minisztériumokat. Laski2 szombati évet adna a hivatalnoknak, erősítené a tudományos és közigazgatási intézmények közti kapcsolatot, rövidítené a szolgálatot, a politikai week-end-et a közigazgatásban is meghonosítaná, konferenciákat és fesztelen összejöveteleket kezdeményezne, a közvetlen személyes kritikát, a korai önállóságot és felelősséget s a teljesítmény alapján való előmenetelt biztosítaná. A racionalizálásnak ezek a szempontjai nyilvánvalóan mások, mint a munkaidő egyszerű mechanikus felemelése vagy a szakvizsgáztatás. A racionalitás relativitására egyébként is kitűnő példa a hivatalnoki munka színvonalá1 Schlegelberger, Franz, Zur Rationalisierung der Gesetzgebung, 1928. 2 Laski H. J., A Grammar of Politics, 1925, 397—410.