Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - Gávai Gaál Jenő: Nemzetgazdasági és szociálpolitikai válogatott tanulmányinak újabb rendszeres gyűjteménye. I. kötet. Budapest, 1932 [könyvismertetés]

134 KÖNYVISMERTETÉSEK Széchenyi Istvánnak épen az volt a tragikuma, hogy olyan reformokat hirdetett, amelyek saját és osztályos társainak vagyoni és társadalmi helyzetével ellentétben álltak. Mikor a reformok érni kezdenek, különösen mikor Kossuth és Batthyány gróf fellépnek, Széchenyi megtorpan és lassítani próbálja a tempót.1 Örök rejtély marad, nem sikerül-e ez neki, ha közbe nem jön a párisi februári forradalom? De általában nemcsak Széchenyi, hanem minden arisztokrata reformer, pl. Mirabeau is, osztozik ebben a sorsban. A később fellépő Károlyi Sándor gróf szövetkezeti munkásságát és annak eredményességét is gátolta a vezér arisztokrata volta (Magyar Szövetkezeti Évkönyv 1931. évből. Előszó). Általában nálunk olyan nagy volt a mágnás súlya és tekintélye, hogy jórészt talán ezért nem fejlődött ki a középosztály vezető szerepe úgy, amint az kívánatos lett volna. Valamint a latifundium mellett nehezen fejlődik a középbirtok, úgy a közéletben is a mágnás túlerős versenytársa volt a középosztálybelinek. A mi középnemességünk kevésbbé volt alkalmas a modern középosztály kialakítására, mint volt a nyugateurópai polgárság. Ez utóbbi, mert nem volt része a nemességnek, az egész nemesség ellen küzdött s a nemesség ott számban kisebb, de az arisztokráciához közelebb álló volt. Nálunk ellenben a középnemesség az újabb időkig annyira túlnyomó része volt az egész középosztálynak, hogy emiatt a feltörekvő elemek, mint pl. a városi polgárok és falusi parasztivadékok is a nemességhez igazodtak. A nemesség pedig inkább húzott felfelé az arisztokráciához, mert ezzel egynek igyekezett érezni magát. így a nép saját fiait is elvesztette, ha azok a középosztályba emelkedtek s a nép természetesen vezetők nélkül maradt. 1848 előtt alig is volt középosztálybeli, aki az országos politikát irányította volna. A Hunyadiak se kivétel, mert gyors emelkedésüket megkönnyítette az a nagy vagyon, amely őket a legelső mágnások közé emeli akkor, amikor származásuknál fogva még a köznemesség a magáénak tartja őket. Ellenben Verbőczy István, mert szegény marad s mert a politikai részrehajlást párthívei érdekében se hajlandó gyakorolni, nem tudja megtartani nádorságát. Rajta bebizonyul, hogy a jó bíró nem lehet egyúttal jó pártpolitikus. De nagyjából ezt látjuk Széchenyinél is. Széchenyi mindig hangsúlyozza, hogy ő pártok fölött áll, s egyidőben rendszeresen látogatja úgy a kormánypárt, mint az ellenzék gyűléseit, hogy azokat mintegy ellenőrizze. Széchenyi nem volt vérbeli politikus, mert az emberek fölött állva, az embereket egybekovácsolni nem tudta. Nagy ellenefele, Kossuth, épen ebben volt kiváló. Széchenyi, bármennyire is hirdette a társulást, tömeghatást sohasem érhetett el; vállalataiban a nagytőkére és a kormányzati segélyre helyezte a hangsúlyt, míg Kossuth az egyleti és társulati tevé1 Mikor Batthyányi Lajos a hitel kedvéért az ősiségét, a birtok kötöttséget, a hitbizományokat eltörlendőknek véleményezte, Széchenyi Batthyányi felett egészen kétségbe esett (Beöthy Ákos : A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. II. kötet. 222. lap).