Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - Fejezetek a közjog és közigazgatási jog köréből. Némethy Károly születésének 70. évfordulója és a Magyar Közigazgatás félszázados fennállása alkalmával szerkesztette Mártonffy Károly. Budapest, Pallas, 1932 [könyvismertetés]

126 KÖNYVISMERTETÉSEK döntő életkérdését? Sándor János volt belügyminiszter nemes alakjáról ír szép sorokat Petrovics Elek. Értékes tanulmányt közöl Némethy Imre a közigazgatási hatáskör rendszeréről. A közigazgatás jelentősége világszerte megnövekedett. A szerzőtől, aki most az angolszász államok közigazgatását tanulmányozza, még érdekes dolgozatot fogunk erre vonatkozólag közölhetni. Rakovszky Iván a magyar közigazgatási bíráskodás reformját, a középfokú közigazgatási bíróságok létesítését javasolja. Alapos tanulmányt írt a közigazgatási bíráskodásról Ruhmann Emil s ebben közigazgatási bíróságunk egész eddigi történetét feltárja. A törvényhatóságról írt cikkeket Ereky István kitűnő tanulmánya vezeti be. A nagy városok önkormányzatáról ír néhány fontos vonatkozásban, így a városi üzemek jogi természetét és a terjeszkedő város bekebelezési eljárását fejtegeti. Bárczy István nincs megelégedve a vidéki városok önkormányzatával s az összes városok felügyeletét «egy országos főpolgármesterre)) kivánná bízni. Olyan gondolat, amely minden egészséges önkormányzati gondolattal kibékíthetetlen ellentétben áll. A főváros környékének különleges közigazgatási érdekeiről ír Preszly Elemér néhány figyelemreméltó sort. Szerencsétlen gondolatnak tartja Nagy-Budapest létesítését, ehelyett egy pestkörnyéki törvényhatóság megalkotását javasolja, mert a közel Y2 millió főváros-környéki lakos így erőben nyerne s megmenekednék attól, hogy a fővárosba beolvadva mostoha gyermek sorsára jusson. Noha a törvényhozás országos szempontja iránt kevés megértést árul is el Harrer Ferenc, az új fővárosi törvény közigazgatási intézkedéseit elég tárgyilagosan ismerteti. Kevesebbet mond Bezerédj Istvánnak a közigazgatási bizottság múltjáról és jövőjéről írt cikke. A szerző felettébb sajnálja a megyei közigazgatás e fontos szervének fokozatos csorbulását, azonban maga is a kegyelemdöfést javasolja számára a racionalizálás során. Sem Bezerédj, sem az autonóm megyei közigazgatás más hivei nem látják, mennyire gyengévé tette az osztályszellem a vármegyét s így mennyire alkalmatlanná arra, hogy hivatását az egyetemes nemzeti és államérdekek szerint töltse be. Igen érdekes Vinczehidy Ernőnek a vármegyei önkormányzatról írt kis tanulmánya. Ő már tisztábban látja a helyzetet, noha az önkormányzatnak maga is lelkes híve. A főszolgabíróról a következőket írja : «A magyar közigazgatásnak a főszolgabíró a legerősebb oszlopa. Összefogó erő, ő képviseli a magyar állam törődését, jóakaratát és erejét. Ismeri járása népének minden dolgát, szükségletét. Közel áll a latifundium urához és a zsellér-kunyhó lakójához. Ő irányítja, ő képes közcélokra egyesíteni a falu népét s a falun küzködő értelmiségnek, papnak, jegyzőnek, tanítónak, orvosnak munkáját ő támogatja eredménnyel. Természetesen nem lehet csak népjóléti hivatal. Nemcsak támogat, de fékez, fegyelmez és gondoskodik a rendről. És mert nincs a falusi élet kis labirintusaiban, és mert felül áll, tisztábban láthat és jobban megőrizheti azt a tekintélyt, melyet állása megkövetel. Ennek a tekintélynek