Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - Fejezetek a közjog és közigazgatási jog köréből. Némethy Károly születésének 70. évfordulója és a Magyar Közigazgatás félszázados fennállása alkalmával szerkesztette Mártonffy Károly. Budapest, Pallas, 1932 [könyvismertetés]

KÖNYVISMERTETÉSEK 127 nem külsőségek a biztosítékai. Az áDása kiváltságos mivoltának köszöni a főszolgabíró, de csak tisztviselői rátermettségével és egyéni előkelőséségével őrizbeti meg. A vármegyének ez a legősibb választott tisztviselője, egyben a jövő előőrse és harcosa. Tipus, melyet más országban még keresnek.)) Kiemeli a főszolgabíró tevékenységének életközelségét és kezdeményező képességét. A legkiválóbb főszolgabírónak is van achillessarka, írja, ez a pártpolitika a választások alkalmával. A főszolgabíró két tűz közé kerül. A túlzott beavatkozás kormánykényszere és másfelül a demagógia kereszttüze közé. Nagy hasznára lenne a közigazgatás tekintélyének is, ha a kormányok a fősz olgabír ákat nem vonnák be a választási küzdelmekbe. Yinczehidy látja, hogy a falusi földmíves nép nagy részéből hiányzik a bizalom az értelmiséggel szemben s ezt a törvényhatóságok vezető rétegei csak akkor szerezhetnék meg, ha tettekkel is igazolnák a néppel való sűrűn hangoztatott összetartozásukat. Fájlalja, hogy a kisgyűlések új intézménye a községi igazgatás minden kérdését magához vonta és így a falusi embert közvetlenebbül érdeklő ügyeket most olyan testület intézi, ahol alig van valaki a falusiak közül. Látja, hogy a társadalom gazdasági és szociális átalakulásának nagy kérdéseit az önkormányzatoknak kell meg. oldaniok. Belátja azt is, hogy ezt a feladatot csak akkor tudja megoldani, ha a nép- és a vezető értelmiség célközösségbe jut. Ifjú Xémethy Károly ismerteti a városok közművelődési feladatait. A községi jegyző gazdag feladatköréről számol be Pokoly Lajos A községi jegyzőképzés c dolgozatában. Alsó László a község jogállásáról ír tanulságos, perspektívát nyitó képet. Sipőcz Jenő ismerteti a főváros szociális és gazdasági tevékenységét. Cikke azonban nélkülözi mind a kritikai szempontokat, mind pedig azt a nyíltságot, amely az ilyen cikkek tanulságos voltának feltétele. Annál őszintébb Weis István cikke egészségügyi igazgatásunk fejlődéséről. Rámutat az orvosoknál előállott túltermelésre s ezért korlátokat s a meglevő orvosok számára az egészségügyi biztosítás körének kiterjesztésével új munkaterületet követel. Az agrár nép és a közszolgálati alkalmazottak ma alig veszik az orvosokat igénybe, megvan tehát a mód bőséges orvosi karunk foglalkoztatására. Melly József károsnak tartja a közigazgatási szolgálatba beállított orvos feladatának kettősségét, szerinte az eredménves profilaktikus egészségügyi igazgatásnak feltétele, hogy a hatósági orvos ne betegek gyógyításával foglalkozzék. Dányi Dezső a telepítési politika feltételeiről ír. Benedek Sándor pénzügyi igazgatásunk fejlődésére pillant vissza, míg Márffy Elek a még mindig nem eléggé méltányolt magyar pénzügyi jog fejlődéséről írt. Sajnos, az ő cikkében is hiába keressük a társadalompolitikai nézőpontokat. A pénzügyminisztérium nem rég publikált adóstatisztikájáról Laky Dezső ír kritikai ismertetést. Steinecker Feretic a gazdasági felügyelet kérdéseit fejtegeti. A közigazgatás és a nevelésügy kapcsolatairól, mely különösen a népoktatás területén szoros, Imre Sándor ír szép tanulmányt. Fontos kívánsága, hogy a közigazgatásban is érvé-