Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - A politikai érzületek szerepe a mai társadalomban. Első közlemény

A POLITIKAI ÉRZÜLETEK SZEREPE A MAI TÁRSADALOMBAN 15 Más az eset akkor, ha egy abszolút domináns hatalmas diffuzív erővel hatja át az egyéni motívumok birodalmát. A tüzön-vizen át való barátság esete ismert úgy a rabló-étoszból, mint a hidegen számító klikkszerü szövetkezés esetéből. Ez a szövetkezés életre-halálra szól; egy egoista szellem eggyé ötvözte a lelkeket, úgyhogy az egyén valóban számíthat erre a szilárdságra. A politikai érzület extenzív, mindent felolvasztó, de erőteljes is. Az átlagos, köznapi érzületek világában ez hiányzik. Intenzív érzületünk több lehet egyszerre, gyűlölet is, szeretet is mások iránt párhuzamosan futnak. Ez a szétszórtság szűnik meg a politikai extenzívérzületben, mely szinte mindig abszolút domináns köré rakódott rugókból alakul és egész elménkben szétárad. Innen van, hogy az extenzív politikai érzület izgatott korban egész személyt tud abszorbeálni. Viszont azonban nyugodt időkben természetes az apolitizmus. 7. Az érzület központisága: Az érzület és az Én. Az érzület nem hasonlít a futólagos élményhez, mely egyidőre helyet talál az egyén lelkében s azután más élménynek békésen helyet enged. Az érzületet bizonyos makacsság jellemzi; mint mondani szokták: canegüli a lelket»; valakinek ((befészkelődik a lelkébe» a gyűlölet, mely ott valósággal ((meggyökerezett)). Ez az állandóság okozza, hogy az érzületet könnyű összetéveszteni a hangulattal, mely egységesen vonja át az aktuálisan meglévő élményeket. Ha a lelket, szokás szerint, «tudatmezőhöz)) hasonlítjuk, melyen az élmények átvonulnak, feltűnnek és ismét letűnnek, úgy az érzületet ugyancsak a szokásos «mező))-hasonlat nyomán valaminő bozótnak kell elképzelnünk, amely nem abszolút akadály ugyan az élmények átvonulásában, de amely mégis olyan, hogy a jövő-menő élmények megakadnak, egy időre kénytelenek megtorpanni s tovahaladásuk után ragadt is rájuk valami ((érzületi maradvány)), mely megszínezte azokat. Az érzület e térbeli hasonlattal szólva, önálló hatalom az érzelmek, gondolatok, akarások tovahaladtában. íme, az emlékkép. Valakinek a képe asszociáció révén felvetődött. Az érzület megkapja, szeretetet vagy gyűlöletet lehel reá s úgy bocsátja tovább más aktualitás nyomása alatt. Innen van e tétel (Mac Dougall)1 : az érzület diszpozíció érzelmekre. Az érzületnek ez a központisága nemcsak onnan ered, hogy érzelmi elemekkel kapcsolatos valami s mint minden érzelem, centrális jellemű, Én-központhoz szorosan fűződő. Az érzület a maga mivoltában az egyéni életsors, az egyéni élethelyzet szüleménye, az egyén nem mint idegen tulajdonra tekint reá, 1 Introduction into the social psychology. 21. kiad. 5. fej.