Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - Kerék Miháy: Az Országos Széchenyi-Szövetség története, működése és hivatása. Jubileumi pályamű. Budapest, 1932 [könyvismertetés]

220 KÖNYVISMERTETÉSEK Kerék Mihály könyve első két fejezetében (Magyarország politikai viszonyai az ezerkilencszázas években és Magyarország közgazdasági, agrárpolitikai, társadalmi, nemzetiségi és szociális helyzete az új század elején), széles, nagy hátteret fest a Széchenyi Szövetség megalakulásának szükségszerűségéről — ccminden társadalmi szervezet többé-kevésbbé az illető kor valamilyen szükségletében gyökeredzik)), írja — ; tehát joggal kérdezhető, hogyha a Széchenyi Szövetség ennek a kornak hibáiból való megváltására keletkezett, gyakorolt-e s ha igen, milyen hatást korára? Az első fejezet pregnáns összefoglalása a kiegyezési korszak politikai irányainak, úgy, ahogy azt ma egy új nemzedék — mely már nem abban a korban élt, — főleg Szekfü Gyula «szellemtörténeti» tanításainak megvilágításában látja. Érdekes, hogy Kerék Mihály, ki elsősorban agrárpolitikus, nem látja meg a kiegyezésnek a nemzet eminens érdekei szempontjából való szükségességét, azt, hogy — mint a történelem nagy ellenpróbája bebizonyította — a területi integritás és agrártermelésünk számára a magas árnívón fogyasztó védett piac csak a kiegyezésben foglalt vagy az általa teremtett helyzetben gyökerező lemondások árán volt biztosítható. Tisza Kálmán 1901. évi nagyváradi programmbeszédében a már erősbödő függetlenségi mozgalommal szemben, éppen ezekre a tényezőkre utalt, amelyek érdekében el kell viselni azokat az áldozatokat, melyeket a kiegyezés fenntartása jelent. Ha tehát kifogásolható is, hogy a két nagy determinációs okot nem méltatja, a kor pártviszonyairól adott jellemzése helyes, de éppen emiatt nem teljes. Második fejezete, amely a korszak irányító eszméit foglalja egybe, már kifogástalan s talán kissé sötéten színez, de a nagy összeomlás éppen ezt a sötét színt igazolta. A valódi agrárgondolat hiányában és az uralkodó gazdasági és politikai liberálizmusban helyesen látja meg a korszak két fertőző elemét. Nagyra értékeli azt a gazdatársadalmi mozgalmat, mely Károlyi Sándor gróf munkája nyomán támadt az országban s amelyből a Széchenyi-Szövetség is kisarjadt. A következő fejezetekben a Széchenyi-Szövetség munkáját, megalakulásának történetét és annak jövő irányait ismerteti. Ez a munka nagyobbik része. Minket valóban csak a jövő érdekel, hiszen a Széchenyi-Szövetség programmjából viszonylagosan még keveset váltott be s ha alapítói és vezetői közül többen — Bernát István, Czettler Jenő, Schandl Károly, Rubinek István — országos vagy pártpolitikai tekintélyekké emelkedtek, éppen ezért joggal reklamálhatjuk Széchenyi szellemét a magyar közéletben. Gyakorlati falumunkát jelöl meg első feladatként Kerék Mihály, azután a szellemi összeköttetés fenntartását a rokon mozgalmakkal. Azt hisszük azonban, Széchenyi szelleme még ennél sokkal többre is kötelez, a nagy társadalmi reformmozgalomnak, mely elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen feltétele nemzeti jobb jövőnknek, éppen a Széchenyi-Szövetség kellene, hogy kiinduló pontja legyen.