Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - Dáma és gazdasszony a XVIII. században (Egy készülő tanulmányból)

FIGYELŐ Az emberek nagyrésze az anyagiak mértékével méri saját értékét. Aki nem tudja saját értékét azzal mérni, hogy mennyit alkot, gyűjt és szerez, öntudatlanul is azzal akarja mérni, hogy mennyit költ. A nagy pazarló majdnem mindig tehetséges ember, de olyan, akinek a tehetsége rossz vágányra siklott. Ez áll a XVIII. sz. és a következő századok pazarló asszonyaira is. Ehhez csak annyit kell még hozzátennünk, hogy mindez nem spe­ciális magyar jelenség. Európaszerte így volt ez, a XVII. sz. szövő-fonó produktív asszonyai és a XX. század kenyérkereső asszonyai között min­denütt gazdasági egyensúlyukat vesztett, improduktív asszonygenerációk vegetálnak. A régimódi nagyasszonyok hiába próbálják fenntartani az udvarházi ipart. A bécsi ipar, melynek cikkei a század eleje óta egyre sűrűbben szivá­rogtak hozzánk, teljesen kiüti őket a nyeregből. A nehézkés, lassan mozgó, autodidakta nagyasszonyok nem versenyezhettek a mozgékony, képzett és lassanként gépmunkára berendezkedő külföldi iparossal, akit a vám­politika is támogatott. Az igények megnövekedtek. Az egyszerűbb házi és udvarházi ipar termeivényei már nem elégítik ki az elkényeztetett ízlésű úrirendet, mely úgy érzi, hogy a külföldi feltétlenül jobb a hazainál. A magyar mesterembe­reket szélnek eresztik, — a használati cikkeket Páris, London és Bécs, mindenekfelett Bécs szállítja. A nagyban való gazdasszonykodás már a vidéki uradalmakban sem hajt olyan hasznot, mint azelőtt. A gazdasszonykodás megszűnt előkelő dolog lenni. A példaadó nagy­asszonyok, a főurak feleségei Bécsbe, Pozsonyba költöztek. És míg a férfi számára egész sereg úrhoz illő terrénumot mutat az udvar, — a dámának azonkívül, hogy öltözködjék, ragyogjon, hódítson, legfeljebb haszon­talan kis kézimunkákkal, aranyrojtok tépdesésével illik foglalkozni. Hogy az ilyen életmód az erkölcsiek terén sem vezet jóra, azt már Nagy Frigyes is felismerte, de ki szállhatott volna szembe a korszellemmel?1 A férfiaknak az új nőtípus tetszik. Akadnak még vidéken jámbor protestáns papok, akik leányuk születésekor úgy fohászkodnak, mint pl. Keresztesi József 1786-ban : «Hevíts ennek ferdőt oh áldott kegyesség, Pólaköteleket fonj szemérmetesség; Zöld koszorút készíts leányi szüzesség, Juliskámon legyen ez három ékesség».2 1 «Die Sittenlosigkeit der Frauen kommt viel mehr von müssigem Lében als von der Glut ihres Temperaments. Die Menschen bescháftigen heisst sie vom Laster abhalten.» Brief eines Genfers. 1769. H. F. Helmholt: Fridericus. Bremen, 1914. 168. 1. 2 Krónika Magyarország Polgári és Egyházi Közéletéből a XVIII. sz. végén. Keresztesi József egykorú eredeti naplója. Pest, 1868. Ráth, 151. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents