Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - GOETHE NAGYSÁGA

176 NÉMETH LÁSZLÓ udvaroncságban a jellemfejlesztés iskoláját. Mint csodált és rettegett farsangi fejedelem érkezett Weimarba ; a farsang azonban elillant s neki meg kellett honosodnia. Szilárd magaviselettel kellett uralkodnia azok fölött, akiket bohémságával elragadott. S Goethe, mint jóval később Proust, megérezte ebben a szabályozott és következetes magatartásban a tökéletesítő kényszert, anélkül, hogy magatartását Proust iróniájával és gyöngédségével tompította volna. Charlotte Stein sorsdöntő szerepe Goethe életében, hogy az udvar szellemét összefoglalta a számára s a szolgálás és uralkodás iskoláját kívánatosabbá tette. Goethe legjobb két müve : az Iphigenia és a Tasso, nemcsak tárgyban, de nemes megjelenésben is sokat köszönhet a weimari élet fegyelmének s Goethe egész pályája alatt sohasem olyan rokonszenves és mély, mint Orestes és Iphigenia, a költészet és téboly határán járó Tasso s a gyalult Antonio ellentétére feloldva. Sajnos, Weimar nemcsak fölfelé képezte Goethét, hanem lefelé is. Goethe apjának volt egy kis házi gyűjteménye, amelyet Goethe életében mint óriás múzeumot fogunk viszontlátni. Amíg Goethe nagysága csatáit vívta s Dél-Németországban farsangozott, gyűjtő ösztöne a fiziognómiák tanulmányozására szorítkozott. A miniszternek azonban, ha rendbe akarta szedni a weimari utakat, erdőket, bányákat, alapos tárgyi tudásra kellett szert tennie. Werther költője csakhamar rájön, hogy a világmámor érettebb, megülepedett alakja : a természet megismerése. A természetet azonban igen sokfélekép lehet megismerni: meg lehet csinálni filozófiai öntvényét, ki lehet kezdeni matematikai formulákkal, el lehet lesni az élet dinamikáját s meg lehet ismerni a tárgyakat, melyekben az élet kikövesedett. Goethének az utóbbira volt hajlama s költőminiszterből itt Weimarban lett a változatok és egyedek tudósa, bölcsész-enciklopedisták után az egyes esetek gyűjtője. Az az úr, aki ásványkalapácsával Karlsbadból egy esős nyár után Rómába szökik, rég elvetette élete kockáját, mielőtt a Rubikonhoz ért. A köztudat szerint Rómába,egy német utazott s Weimarba egy görög tért vissza; lefelé rímes verset dúdolt s hazafelé hexamétert skandált. A fordulat korántsem volt ilyen hirtelen. Goethe olaszországi útja tulajdonképpen tüntető utazás: mindazt, amit Rómában látni fog, Weimarból előre látta s azt fedezi fel Olaszországban, amit magában már fölfedezett. Az olaszországi út arra jó, hogy egy előre átgondolt anyagon magát elmagyarázza. A görögség azért hathatott oly sokszor és sokfélekép az emberekre, mert a legváltozatosabban lehet félreérteni; nézzük, mit jelentett a Hermann und Dorothea szerzőjének. Goethe kétféle igazságot ismert : olyat, amelyet hasznos kimondani és olyat, amelyet hasznos elhallgatni. Az elhallgatandó igazságnak azonban csak a nyelv felé tilos az útja, magatartásunkban,