Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - A politikai érzületek szerepe a mai társadalomban. Első közlemény

A POLITIKAI ÉRZÜLETEK SZEREPE A MAI TÁRSADALOMBAN 5 kérdés. Azt lehet mondani, hogy az állam az a szervezet, amely fokozottan érzékeny az irányban, mi mennyire érinti — végeredményben, távoli kihatásaiban — a létét. Elsőrendű «politikai» kérdés az állami terület határainak kérdése: itt kezdődik a létveszély problémája. A apolitikai» pártok sem foglalkoznak azokkal a kérdésekkel, melyek az esztétikát érintik, hanem mindenütt az állami lét és nemlét kérdéseit érintő mozzanatokat szívja föl érdeklődésük önkéntelenül. Barát vagy ellenség — ez két sajátos érzület, két végpont, s e két pólus közé van feszítve a politikai világ. Ilynemű érzületi kérdések köré fonódik a politikai lélektan is, ez lesz a tengely, amelyek körül a többi kérdések forognak. Itt a barát vagy ellenség szón is fennakadunk. A szót meg kell vizsgálnunk, mert nem eléggé kifejező, illetőleg nem pontos. Azt mondja a Biblia : szeressétek ellenségeiteket! Mikép lehetséges ez? A latin egyrészről már megmutatja, hogy itt nem hostis1 az ellenség, hanem csak magánellenség, inimicus (diligite inimicos vestros), s a görög is megteszi a különbséget.2 Nem a közellenséget kell tehát szeretettel gyógyítanunk. Azonban C. Schmitthez hozzá kell tennünk valamit. Minő kétféle ellenségről lehet szó, amidőn nemcsak köz- és magánellenségről van szó, de amelyik közül az egyiket még szerethetjük, a másikat aligha? Minden ellenséget, még a gonosztevőt is, a jóval együtt egyformán szeretnünk nem lehet. Az, akit szerethetünk, csak most ellenségünk; mégsem indítunk ellene harcot, a szeretet fegyverével szállunk vele szemben, mert ez csak incidentális ellenség, akit szeretettel még legyőzünk. A másik ellenség a gonosz érzületű; ezzel szemben máskép viselkedünk. Ha valakivel összehozott a sors és összeütközés támadt közöttünk, a konfliktus lehet, hogy csupán néhány esetre szorítkozik. Ezt incidensnek mondjuk és ha incidensek egész sorozatáról van is szó, akkor is érezzük, hogy bár meg kellett küzdenünk, mégsem igazi, «ádáz» ellenségünkkel szálltunk szembe : az incidentális ellenségesség mögött nincs érzületi «háttér»; az «incidens» oka a helyzet, mely fölött napirendre térünk. Egészen más az az ellenségesség, amelynek tartós érzületi alapját («ádáz») érezzük ki ; ez már nem incidentális, egy-két alkalommal megnyilvá1 Finály szerint «fegyveres és háborúban lévő ellenség, kivel állam, nem pedig egyén áll viszonyban». 2 Az inimicus : éx^póg, nem pedig nokipioc, (tehát nem hostes vestros). így : dc-faTtaxs xoüc éx^poüg öjiwv. C. Schmitt, 17. 1. Inimicusra Finály azt írja : inimicus magánviszonyban a személyes indulatot és érzést jelenti. A görög oZ 7ioXs[iiü>Tepoi a gonosz ellenségek, oZ ?:oXejiia)TaTot a «halálos» ellenségek közel esnek az előzőhöz.