Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA

146 DÉKÁNY ISTVÁN a szociológiának, kérdezhetjük joggal, ilyenféle, tartalmában jól megfogható «érdek-ideológiája»? Hiszen még azok is, akik egyek a gondolatban, hogy a társadalomtant kell az emberrel foglalkozó elméleti törekvéseknek középpontjába állítani és nem az «antropológiát», mint a filozófiának egyik részét, még azok is — mondom — nagyon különbözőképpen vélekedhetnek tárgyuk egyes témáiról és egymásnak teljesen ellentmondó szociológiai nézetekhez juthatnak el. Curtius Mannheim-nek egyik ismert könyvét (Ideologie und Utopie) mutatja be a «szociologizmus»-nak aggályokat ébresztő példájaként. Úgy vélem, hogy Curtiusnak teljesen igaza van, amidőn visszautasítja Mannheim destruktív relativizmusát s az írónak saját szubjektumára, forrongó időkben és elméjében keletkezett «életzavarára» vezeti vissza az általános formában előadott tételeket. De hiszen a Mannheimféle eszmék, többek közt : «a szabadon lebegő intelligencia)), csupán egyes lehetőségek a tudás szociológiájának sok képzelhető feltevése közül és semmiképen sem következnek magából a «szociologizmusból», úgy ahogy a szót Curtius definálja és értelmezi. Mert a szociológiának tán sokkal inkább állana «érdekében» s alapelvének is jobban megfelelne : «szabadon lebegő intelligencia)) helyett egy «megkötöttel» operálni. Legalább is a mi Magyar Társadalomtudományi Társulatunk — de anélkül, hogy a «szociologizmus» nevére igényt tartana — emberi természetünk és értelmünk megkötöttségéből vezeti le legfontosabb nemzeti és emberi kötelességeinket s ép a «szabadon lebegő» intuellektől félti legjobban azt a magyar kultúrát, melynek egyes veszélyeztetett pontjairól mondottam el ez alkalommal — rapszodikusan és nem rendszeresen, mert idegen elmélkedések árnyékában — egyet-mást. (B.-almádi, 1932 júl. 10.) Hornyánszky Gyula.