Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA

VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA 145 szorosan provokált olyan parlamenti bírálatokat, amelyekben a kulturális és pénzügyi ellenvetések veszedelmes — mert nehezen elválasztható — kapcsolatba kerültek egymással. Különböző árnyalatú gazdasági pártjainkat bizonnyal senki sem fogja kultúraellenességgel vagy éppenséggel kultúragyülölettel megvádolni. De azért mintha mégis csak lenne valami azok tendenciájában, amitől ép a legmagasabb, a legdifferenciáltabb kultúrigények a legkevésbbé várhatnak könnyű elismerést. Egész műveltségünket érintő világnézeti szervezkedésre csak a kommünt követő ellenforradalmi időkben került nálunk a sor. Ezek az elfogultan egyoldalú szervezetek azonban kénytelenek voltak előbbutóbb leszerelni, de azért hatásuk a numerus clausus megszorító intézményében és a keresztény közvéleményben a mai napig érezhető. Az ifjú nemzedék nálunk is a maga külön hivatásának gondolja, hogy az országos bajokkal a megváltozott viszonyok szemszögéből foglalkozzék. De e körökben kulturális kérdések csak kivételesen kerülnek szóba ; gazdaságpolitikai megbeszéléseikre, tervezgetéseikre meg nem lehet azt állítani, hogy ezek valamely egységes, jól átgondolt s az újszerű viszonyoknak megfelelő új világnézetnek alapján történnének. Olyanféle metafizikát, minővel a németek körében Curtius számolhatott be, a mi fiatalsági mozgalmunk nem teremtett meg ; igaz, hogy az öncélú, magát saját dünamikájában kiélő forradalmi szellem sem tapasztalható benne. Bizonytalan életkorú ifjaink részben régi — főleg szocialista — ideológiában gondolkoznak tovább, részben megelégednek azzal, hogy — miként ez a fiatalokhoz illik — becsületes őszinteséggel és lendülettel adnak a közkívánságoknak kifejezést külön ideológia nélkül. Pedig mindenkép szükségét éreznők egy olyan lezárt, újszerű, a fennálló politikai és felekezeti ellentéteket kibékítő magyar közfelfogásnak, amely egyrészt tervszerűen irányíthatná az új viszonyok közt elengedhetetlenekké vált reformokat, másrészt sikeresen védené meg és fejlesztené tovább a meglevő magyar értékeket mindenfajta nemzetköziséggel, szocializmussal vagy polgári radikalizmussal szemben. De a vezető társadalmi elveknek efféle konszolidálódását csakis az ifjabb és idősebb nemzedék összeműködésétől remélhetjük. A világ politizálódásával függ szorosan össze az a növekvő megbecsülés, amelyben a szociológia, ez az új fajtájúnak érzett tudomány, a modern emberek körében részesül. Örömmel vesszük tudomásul, hogy a német «akadémiai» felfogásmódnak olyan kiváló képviselője, mint Curtius, szintén helyeslőleg nyilatkozik a szociológia tudományos igényeiről és törekvéseiről. (Mennyire másként volt ez még egy évtized előtt, von Below idejében !) Mert néki csak a «szociologizm,us» ellen van kifogása, értve e szón : «a szociológiának elméletbe öltöztetett utópisztikus érdek-ideológiáját». De van-e