Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1931 / 1-2. szám - Az értelmiség válságának gazdasági és társadalmi háttere. Dr. Laky Dezső választmányi tag előadása
42 LAKY DEZSŐ háború végét. Ám a többiek közül is sokan abba a tisztviselői rétegbe tartoztak, melyet elsősorban bocsátottak el a létszámredukciók során a közszolgálatból, még többen pedig annak hátrányát érzik, hogy előmenetelük megakadt, vagy legalább is problematikussá vált: szűkös körülményeik korlátai között gyermekeik egyetemi oktatásában akadályozva vannak. A szabadfoglalkozású egyének nagyobb arányszámában hasonló időrendi eredetű, de máskép ható okok működtek közre. A mult század vége felé hirtelen növekvő főiskolai ifjúságból termelődtek ki azok az orvosok, ügyvédek, gyógyszerészek, mérnökök stb., kiknek gyermekeit most szemmel tarthatjuk az egyetemeken. Ezek a szabadfoglalkozású emberek a háború előtt pár évvel vagy éppenséggel egy évtizeddel előbb révbe kerülve, exisztenciájukat — hinnünk kell— úgy tudták megalapozni, hogy gyermekeiknek saját értelmiségi pályájukra való nevelésében nem támadt zökkenő. g. Különböző társadalmi csoportok gyermekei a főiskolákon saját tömegükhöz képest. Végig vezettem a mélyen tisztelt hallgatóságomat azon a fejlődésmeneten, amellyel a magam részéről magyarázni igyekeztem a magyar értelmiség válsága legexponáltabb pontjának, az egyetemi ifjúság látszólag egészségtelen nagy számának jelenségét, őszintén bevallom : részben úgy okoskodtam, ha már szűkszavúak vagyunk a javasolt panaceákat illetőleg, legalább az okok szövevényében lássunk tisztábban. Talán sikerült is plauzibilissá tenni álláspontomat, mely szerint minden egyes lépés, melyet a legfelsőbb kultúra áldásainak széthintése révén tett meg az ország, azzal az eredménnyel járt, hogy ezektől az áldásoktól remélt gyümölcsöket kamatos kamatok arányában mind többen és többen szerették volna leszakítani. Az értelmiségi pályákra törekvő ifjak legnagyobb tömegeit maga az értelmiség szolgáltatja, — még pedig a saját maga tömegéhez viszonyítva is legnagyobb tömegeit. Nem pontos számításokra, csak megközelítő becslésekre támaszkodom akkor, amidőn azt állítom, hogy ezer keresőre kb. 35—40 egyetemi hallgató jut köztisztviselői rétegben. A szabadfoglalkozásúak csoportjában minden valószínűség szerint több is ez az arányszám ; az ipari tisztviselők körében is 20 körül mozog, az 1930. évre vonatkozó számítások szerint, aminthogy a kereskedelmi tisztviselők sorában is észrevehetően fölibe emelkedett a 10-nek. A köztisztviselők gyermekeinek kb. 10-szer akkora a főiskolai tanulmányokban való részvétele, mint népességünk egészét tekintve, — s az iparforgalmi szülők gyermekei között is 5—6-szor akkora. A helyzet kulcsát jórészt ezek a számok adják meg. A magyar honorácior osztály nem lát gyermekeinek jövőjét biztosítandó ma sem más utat,