Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1931 / 1-2. szám - A szellemi munka válsága. Dr. Kornis Gyula választmányi tag előadása

A SZELLEMI MUNKA VÁLSÁGA 21 filozófiai szempontból legszebb ratio-vitae-]e. Ebben éli ki a homosapiens, mint egyes lény, a maga sajátos mivoltát a puszta állati élettel szemben. Az emberi kultúra ezen eszménye mélyén azonban súlyos tragikum rejtőzik. Ha ugyanis mindenki megközelíteni iparkodik ezt az eszményt, kifejti a benne szunnyadó szellemi erőket s magas műveltségre tesz szert (amire megvan, mint láttuk, világszerte a törekvés), akkor a felsőbb műveltségi fokú intelligenciának oly óriási tömege zsúfolódik fel a földtekén, hogy megfelelő szellemi munkaalkalomhoz és megélhetéshez nem jutva, szétfeszíti az emberi társadalom edényének falát, a társadalmi szerkezet egyensúlyát teljesen kibillenti. Már ma is óriási számú magas műveltségű ember nem tud a szellemi pályákon olyan pozícióra szert tenni, mely legalább is létminimumát biztosítsa, jóllehet, éppen mert szellemi munkás, műveltségének megfelelően a létminimum fölé emelkedő igényei vannak az élettel szemben. Ez a sikító diszharmónia a szellemi igényt jelentő műveltség és a nyomorult élettengés között a kultúrproletariátusnak egyik legszomorúbb vonása s legveszedelmesebb társadalmi feszítőereje. A társadalom mind szélesebb rétege végez középiskolát és egyetemet, a magas kultúra mindjobban demokratizálódik, de ezzel párhuzamosan a megélhetésért való életküzdelem és kíméletlen verseny harci ereje is csak fokozódik. A fölösleges, állástalan, diplomás, de munkanélküli szellemi munkásoknak egyre szaporodó hatalmas serege egyelőre reménytelenül, a tehetetlenség lesújtó érzésével, áll a sötét jövő kapuja előtt. Szellemi tőkéje kamatozatlanul hever, ami értelmi energia és tudás felhalmozódott benne, improduktív módon elpusztul. A nemzetekre s az egész emberiségre nézve a szellemi túltermelés lényegében mégsem haszonná válik, hanem nagy társadalmi válság veszedelmévé tarajosodik, az emberi boldogságot nem fokozza, hanem csökkenti. A nagyobb műveltség nem jelent számára több szenvedéskapacitást, több elbíróképességet a fájdalmak iránt. A társadalmi eudaimonizmus szempontjából újra a rousseaui és tolsztoji kultúrfilozófia sötét problémái merednek az emberiségre: a több kultúra kevesebb boldogság kútfeje. A kultúra fejlődésének útja az emberiség nagy via dolorosa-]&. V. Milyen eszközökkel iparkodnak a szellemi munkások sorsukon javítani? Ezek az eszközök részint elméletiek, részint gyakorlatiak. Az elméleti eszközök egyelőre csak seregszemlék, s mint ilyenek alig hatékonyak. Az egyes államok, községek, sőt társadalmi egyesületek (pl. a Deutsche Gesellschaft zur Bekámpfung der Arbeitslosigkeit) statisztikákat, helyzetjelentéseket állítanak össze a szellemi munká-