Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1931 / 1-2. szám - A szellemi munka válsága. Dr. Kornis Gyula választmányi tag előadása

A SZELLEMI MUNKA VÁLSÁGA 7 géniusz az isteninek sugarait törekszik felfogni s életében megvalósítani. Egy-egy korszak dekadenciájának, idealizmusa megcsökkenésének jele, ha megfogyatkozik benne az alkotás vágya, a tárgyszerelem, a munka öröme. A világtörténetnek a nagy háborút követő mai periódusában éppen az egyik legtragikusabb vonás, hogy mind a fizikai, mind a szellemi munkásokban erősen megbénult a hit a munka erkölcsi értékében és örömében. Az egyre fokozódó munkanélküliség nemcsak a testet, de a lelket, a munka odaadó szeretetét, értékigenlését, a szellemnek tárgyban való önzetlen elmerülését is mind nagyobb tömegekben meggyilkolj a. Mikép becsülte meg koronként a társadalom és az állam az alkotó szellemi munkát? A görög büszke arra, hogy neki tudósai és művészei vannak s ezt tekinti a barbárokkal szemben a hellén géniusz sajátos ismertető jegyének. Perikies híres beszéde a görög kultúra jogos öntudatának, de egyben a szellemi munka legnagyobb megbecsülésének tanúsága : arra büszke, hogy a görög szereti a szépséget és igazságot, művészkedik és filozofál. Az sem véletlen, hogy Platón a tudomány embereit akarja az állam vezetőivé tenni. A hódító római már inkább a katonát, a politikust, a társadalmi és gazdasági élet szervezőit becsüli nagyra. A szellemi kultúrának magas foka kell ahhoz, hogy a hadi, politikai s gazdasági érdemekkel egyenlő értékelésben részesüljenek a tudomány, az irodalom és a művészet alkotásai. Az állam ugyanis elsősorban hatalmi szervezet, tehát főkép azt becsüli, aki hatalmát szemmel láthatóan védi, sőt növeli : a katonát, a politikust, a gazdasági embert. De a modern állam mindinkább kultúrállammá alakul át, mely érzi, hogy politikai és gazdasági hatalmának egyik legfőbb alapja a fejlett kultúra, a szervezett ész ereje. Nemcsak hatalom által lehet kultúrát teremteni, de még sokkalta nagyobb mértékben kultúra által hatalmat. Hogy mily lassan tört utat ez a belátás, melyből a sajátos szellemi munka fokozottabb megbecsülése folyik, arra jellemző, hogy amikor a XVI. század elején VIII. Henrik angol király az udvari szertartásoknál a felvonulás rendjét megállapította s 160 rangbéli fokot különböztetett meg, a tudósokat és művészeket a legutolsó csoportba sorozta be, de még itt is az angol merkantilizmus szellemében a kereskedőket elébük helyezte. (Somé merchants, men of science, artists.) S milyen címen követelik később maguk a szellemi munkások a nagyobb társadalmi megbecsülést? Nem a szellemi munka magasabbrendűségének, kultúrateremtő erejének jogcímén, hanem azért, mert hasznosak a társadalomnak. Előbb Bacon a «Salamon intézetéről)) való akadémiai álmában, majd Leibniz a berlini akadémia tervezetében csakis az utilitarizmus jegyében tudják igazolni a tudósok, mint szellemi munkások jelentőségét. Leibniz az akadémikusokra akarja bízni a nagy nemzeti köz-