Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

22 H. J. Laski ellen. Kísérlet az iránt, hogy felfedezze az egyéni lelkiismeretet, mint annak a jognak egyetlen igazi forrását, amely engedelmességre tart igényt címzettjei részéről, felismerése annak, hogy semmiféle jogászainak sem lehet reménye megfelelő eredményekre, amely a jog eszméjét szétválasztja az igazságosság eszméjétől. Ennek az utóbbi fogalomnak a tartalmát keresi annak a legelső követelménynek a szellemében, hogy az ember öncél és ennélfogva jogcíme van azokhoz a feltételekhez, amelyek képessé teszik öncélként való érvényesülésre; és ezeket a feltételeket, ahol mindenki számára egyenlően vannak biztosítva, a pluralizmus azonosítja az igazságosság eszméjével. Nem tagadja, hogy a társadalomban szabályokra van szükség és szervezetekre e szabályok fenntartása végett, de tagadja, hogy ez a szükség a szuverén állam fogalmát rejtené magában, vagy pedig ez állam részére olyan inherens felsőbbség tulajdonítását, amely képessé teszi azt a közösségben található összes többi társulások felett való uralkodásra. Kitart a mellett, hogy a szabályalkotásra való jog mindenkor az. alkotott szabályok minőségétől függően feltételes. Annak a bírálónak a számára, aki kiemeli, hogy valakinek meg kell határoznia a tekintély határait az egyénben és a csoportban, hogy a szuverén állam csak erre a célra szolgáló kényelmes hieroglyph, a pluralista legalábbis két feleletet tartogat. Ugy érvelhet, hogy először is a történet tanúsága szerint ennek a meghatározásnak a funkcióját sohasem látják el bölcsen mindaddig, mig; bizonyos feltételek nincsenek teljesítve, és másodszor, mihelyt egyszer az állam a szuverenitásnak birtokában van, azok, akik azt az állam nevében gyakorolják, mindig keresztülviszik az átmenetet a legális formalitásból az erkölcsi jogosságba. Minden kormány igényt tart arra, hogy a jogsértés helytelen. A pluralista számára ezt az ítéletet kimondani csak akkor lehet, ha tudjuk, milyen jogot sértettek meg és milyen körülmények között. Vannak területei úgy az egyéni, mint a kollektív cselekvésnek, amelyekre nézve a pluralista tagadja bizonyos körülmények között, hogy az államnak joga lenne behatolni. Nemcsak a behatolás bölcsességét tenné kérdésessé; még tovább is menne és úgy érvelne, hogy annak a hatalmi szervezetnek, amely alatt a kormány működik, formálisan tagadnia kellene ilyen jognak a fennállását. Az egyénnek öncélként való érvényesülésére törekedvén, azokat a feltételeket,, amelyektől ez az érvényesülés függ, mint olyan elveket posztulálná, amelyeket tiszteletben kell tartania bármily szervezetű végső tekintélynek és amelyeknek megváltoztatására semmi körülmények között sem szabad elég hatalommal bírnia. Az állam, a. pluralista számára, szervezet, mint bármely másik, amely bizo-