Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 21 «gyes polgárok megítélései szerint lehet választ adni. Ők azok a személyek, akik az állami cselekvés eredményeit a maguk életén érzik; ők tehát az egyedüli személyek, akiknek jogcíme van minőségéről nyilatkozni; ők teszik a jogot érvényessé azáltal, hogy a maguk részéről hozzájárulnak; és a szerint járulnak hozzá, amint vágyaikat kielégíti. Az a jó jog e szerint, amelynek eredménye a vágyak lehető legnagyobb kielégítése, és a jó jog kivételével semmiféle más jognak nincsen igénye az engedelmességre, e szó formális értelmétől eltekintve. Ez a felfogás természetesen a politikának egy empirikus-történeti elméletét rejti magában. Azt jelenti, hogy nem valószínű az, hogy valamely alkotmány jó legyen, amig az emberek nem működnek össze egyenlően megalkotásában és végrehajtásában, annál az egyszerű oknál fogva, hogy történetileg nézve a hatalomban való részesedésből kizárt osztályok és személyek mindig ki vannak zárva az előnyökben való részesedésből is. Minthogy így minden polgár öncél, azért minden polgárnak tudnia kell, hogy kívánságaival oly módon számolnak, hogy más személyekkel egyenlően van esélye érvényesülésre. Igénye van olyan feltételekre, amelyek biztosítják számára kívánságainak számbavételét; ezeknek a feltételeknek benne kell rejleniök minden állam gépezetében, amely az engedelmességre méltónak akar mutatkozni. Ahol viszont ezek a feltételek hiányoznak, azok, akiktől el vannak vonva, joggal tagadják, hogy az állam az ő érdekeiknek a védelmezője lenne, és ez a tagadás magában hordja a jogcímet az engedetlenségre. Ezt a felfogást az állam pluralista elméletének neveztem, mert annak tagadásában gyökerezik, hogy közösségben belül az embereknek társulása bennrejlő jogcímmel bírna a primátusra, bármely más társulás felett. Sem a jogi tekintély, sem a kinyilvánított célnak átfogó jellege nem adhatja meg ezt a primátust; az erre való jogcím mindig a teljesítménytől függ, és ennek a teljesítménynek mindig egyének a bírái, mert hiszen tényleg mérhetővé csakis az ő életük minőségében válik. Kifogásolták, hogy ez a véletlentől függő anarchia elmélete, hogy egyetlen állam, amely méltó a nevére, sem elégedhetik meg azzal a felfogással, amely nyitva hagyja az akaratával szemben való különvélemény lehetőségét. Az ilyen állam, mondják, Madison kifejezésével élve, „csak névleges kormány" leszen, de az ellenvetés, mindent öszszevéve, csak alaki. Mióta Hume kimutatta, hogy még a legzsarnokibb kormány is függ végső elemzésben a közvéleménytől, mindazok az elméletek tarthatatlanoknak bizonyúltak, amelyek a legális egységet összekeverni iparkodtak a morális egységgel. A pluralizmus egyszerűen nyilt tiltakozás ez ellen az összekeverés