Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 19 hez az ilyen szuverén hatalomnak alkalmazkodnia kell.4 Itt csak annyit mondhatok, hogy ez a mintakép azt a külső realitást akarja beleépíteni az állam formájába, amely a jogalkotás sikerét determinálja. Akik a szuverénitás klasszikus elméletét új formában akarják megtartani, úgy látszik, készek elfogadni azt a nézetet, hogy eszközeinek szervezete az egész vonalon revizióra szorul.5 Észreveszik, hogy egyetlen jogi igénynek sem lehet reménye a tényleges érvényesülésre, hacsak nem felel meg eredetileg azoknak a szükségleteknek, amelyekkel találkozik. Látják, hogy a reprezentatív kormányzás történeti formulái — sem parlamentáris, sem kongresszusi alakjában — nem megfelelők többé a társadalom azon fajtájának, amelyben élünk. De nézetem szerint abba a hibába esnek, hogy a problémát megoldottnak vélik a minta puszta rekonstrukciója által, bármily megfelelőségű legyen is az a rekonstrukció. Hiszik, hogy van valami mechanizmus, amelynek segítségével a szuverenitást annak kifejezésévé tehetjük, amit Rousseau a közösség általános akaratának nevezett. Ez a hit, úgy tartom, mélységesen téves, annál az egyszerű oknál fogva, mert a közösségben egyáltalában nincsen általános akarat. Sohasem találkozunk olyan akarattal, melyet már ex definione jónak nevezhetnénk. Valóban, sohasem találkozunk a közösségben olyan akarattal, amelynek egysége komolyan hasonlítható lenne az emberi lény akaratának egységéhez. A lelkek egy sokasága épúgy nem válik egy lélekké, mint ahogyan az erdő nem a fa vagy a raj nem a méh. Az állam akarata bizonyos személyek akarata, akik bizonyos hatalmat gyakorolnak. Ezt az akaratot nem nevezhetjük „általánosnak" abban az értelemben, amelyet Rousseau adott neki, amíg nem tudjuk, hogy mit akar, és amíg nem ismerjük azokat a motívumokat, amelyek erőfeszítésének rúgói. Értékességet csak akkor fűzhetni hozzá, ha már megismerkedtünk természetével és véleményt nyilvánítunk karaktere felől; ez az értékesség nincs egyszerűen a priori jelen. Az állam akarata annál inkább közelítheti meg az „általánosságot", minél inkább meg van szervezve erre a célra, de a szervezet önmagában véve sohasem biztosíthat számára általánosságot, amíg nem ismerjük a célt, amelynek hatalmát szentelni szándékozik. Még az sem döntő, hogy az állam az Alkotmány szabályainak teljesen megfelelően nyilvánítsa akaratát. Mert mielőtt kimondhatnánk, hogy joga van az 4 V. ö. Grammar of Politics c. művemet VII. fejezet, passim. 5 V. ö. Elliott, i. m. különösen az utolsó fejezetek és A. D. Lindsay, Mind, Matter and Purpose c. művében (Aristotelian Society) különösen 43.-44. 1. 2*