Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

18 H. J. Laski tek tökéletes kielégítése, hanem csak olyan részleges kielégítés, amely legjobb esetben csak használható kompromisszum biztosítására elegendő s amelyet az emberek azért fogadnak el, mert kevésbbé inadekvát, mint akármelyik más kézügyben levő megoldás. Már most az államnak, amelynek hatalma van a fennálló követelések koordinálására, szüksége van azoknak a kívánságoknak a lehető legteljesebb ismeretére. Nem szabad sem ignorálnia őket, sem törvényt szabnia rájuk, hanem törvényt kell hoznia azokon keresztül. A szuverenitást gyakorló szervnek úgy kell megalkotva lennie, hogy a kielégítendő szükségleteknek ne csak valamely részét vagy szempontját, hanem lehető legtágabb körét képviselje. A társadalom, ha szabad így kifejeznem, szövetségi természetű, és a cselekvőségeinek összerendezésére hivatott tekintély struktúrájának hasonlóképen egyeznie kell ezzel a federális természetével. Lépéseket kell tehát tennünk aziránt, hogy lássuk, vájjon az állam elhatározásai teljes mértékben számolnak-e azokkal az érdekekkel, amelyeket ezek az elhatározások érinteni fognak. Akár individuális, társulási vagy területi egység legyen is az érintett érdek, a szuverén akarat kialakításánál megfelelően és hatásosan kell képviselve lennie. Ahol csak felfedezhető valamely reális érték a társadalomban, eszközöket kell találnunk akaratának kifürkészésére még mielőtt meglepnők az életnek körvonalait megváltoztató határozattal. Más szóval: a szuverén hatalom szervezetének, ha azt akarjuk, hogy megfelelő legyen, mérhetetlenül bonyolultabbnak kell lennie, mint a múltban. Nem alkothat törvényt szakszervezetek vagy egyházak felől a nélkül, hogy ne lenne kénytelen a szakszervezeteket vagy egyházakat oly módon meghallgatni, hogy akaratukat tökéletesen megismerje, még mielőtt a szőnyegen levő problémát megoldaná. A szuverén hatalmat a priori kényszeríteni kell arra, hogy hatalmas erőfeszítést tegyen mindazok akaratának megtestesítésére, akik felett uralkodik, még mielőtt jogosult lenne rájuk behatólag cselekedni; minden, ami ennél kevesebb, nem igazán jogállam többé; mert akármi, ami ennél kevesebb, nem törekedett komolyan az ismereteknek arra a bőségére, amely nélkül, reális módon, maximális szükségletkielégítés lehetetlen; bármi, ami ennél kevesebb, az eredményes összerendezés feltételei számbavételének meghiúsulását jelenti, ami az állami tekintély egyetlen reménye az erkölcsi igazolást illetően. Csak abban a mértékben, amelyben ezt megkísérli, tekinthetjük az államot hűnek a maga léttörvényéhez. Máshol kíséreltem meg leírni azt az intézményi mintát, amely-