Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A kulturpolitikai állam eszméjének kialakulása. (Fejezet egy államfilozófiához.)

38 Vájjon látja vagy érzi-e viszont a közönség a maga erőinek aránytalanságát? A 19. század — a liberalizmus és kapitalizmus százada — szinte egész folyamán abban a hitben élt, hogy a sui generis közösségi erők ma is intaktak s reájuk bizton számítni lehet a jövőben is. Ma ez a feltevés már ingadozik. Igaz, ma is fenntartja magát ama hit nevelési rendszerünkben, mert az a társadalmi kép, melyet az irodalom alapján nyerünk, s a történelemmel egészítünk ki, ma is pótolja bennünk a közösségi intenzív életviszonyok szemléletét, azokról a területekről pedig, melyekben ez a közösségi intenzív együttélés merőben hiányzik, vagy erősen csökken, mint abnormitástól szívesen és ösztönösen elfordítjuk szemeinket. Mindamellett ma egy részletes társadalomelemzés — mire itt nem vállalkozunk — kétségtelenné teszi, hogy sok életkapcsolat jelleme gyökeresen megváltozott, amint a társadalom tömegesedett a század folyamán, úgy extenziválódott is.43 A legújabb társadalomtan egész mezejét kellene bejárnom, hogy a mai társadalom extenziválódását ecseteljem; azt hiszem azonban, hogy nem mondok itt újat: a régi és benső kapcsolatok világa átváltozott, mert minden a produktív termelésre s a gyorsaságra rendezkedett be, mindent elborít a célracionális eszme, a „szervezettség". E szervezettség mögött azonban hiányok vannak. Amily kiváló eredményeket tár ez fel arra nézve, amire készült: gazdasági produktivitás, könnyű és biztos kezelhetősége egyéneknek, a társas életformáknak és szervezeteknek, olyannyira hézagos lett a mai társadalomstruktúra a szellemi tartalom mélyebb gyökereinek tápláló erőire nézve. A kultúrpolitika számára a legnagyobb fontosságú észrevenni a mai társadalmi szerkezet egyik fővonását, mely ismeretlen, talán tragikus következményeket is rejt magában; a fentebb igen kiemelt ellentét: az organikus közösség és organizáció rendkívüli különbsége azoknak élményadó jelentőségében van. Az organizációk általában külön célra beállított (célracionális), tehát rész-szerű munka-„szervezetek"'; az organikus „közösségek" kevesebb célracionalitást, viszont gazdagabb értékmeggyőződéseket tartalmaz43 Mindaz, ami nálunk van, hatványozottan látszik az amerikai Unióban, amely a 18. századnak egy elszakadt, külön úton járó darabja. Ott már a legkisebb közösség, a család is mássá lett, mint aminő még Európában. Más az is, amit Amerikában nemzetnek neveznek (v. ö. R. Michels cikkét, Zeitschr. für díe ges. Staatswiss. 1928.), más a közületek berendezése, élete s ami ott látható, megvan nálunk, kezdő nyomokban. Több téren, mint mondták, Amerika „jövőnk előíze".