Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - Freud és a pszichoanalizis

10 szexuális fejlődése megakad, a részösztönök nem egyesülnek a nemi szervek fennhatósága alatt, vagy ha már egyesültek, újra szétválnak, külső akadályok visszafordítják a libidót s a részösztönök egyikébe veszi magát: a normális szerelmében gátolt ember perverzhajlandóságúvá válik. Ilyenkor három eset állhat elő. A gátolt ember erkölcsi érzése gyenge, szociális ellenőrzése tökéletlen. A perverzitás-hajlam ilyenkor áttöri az előtudatot s a tudat elfogadja: az illető valóban perverz lesz, részösztönei egyikében rögzíti libidóját. De előfordulhat az is, hogy az illető erkölcsi gátlásai elég erősek, a „Vorbewusst" ellene szegül az érvényesülésért küzdő tendenciának, kitérésre kényszerít, az ösztön álruhát kénytelen venni s más képzet mögött, mint perverzitást helyettesítő kórtünet (hystériás görcs, köhögés stb.) nyomul jelenséggé. A neurotikus tünet tehát úgy fogható fel, mint kiegyezés a libidó és az elnyomó én-ösztönök közt. A libidó hajlandó átöltözködni, s az én viszonzásul nem ismeri fel az álruhát. Ha a tünetben a libidó domborodik ki, tehát a tünet a perverzitás helyett áll, akkor hystériás a beteg, ha pedig az én-ösztönök védekezése szabja meg a jelleget, az ember mindenféle ránézve kényszerítő óveljárással iparkodik elszigetelni az áttörő perverzitást, az idegbaj neve kényszerkényszer-neurózis. Olykor az illető nappali álomban éli ki libidóját, akkor ábrándozó, költő a neve. Szerencsés esetben teljesen legyőzi, magasabb szellemi energiává alakítja, ahogy a gép a gőzt mozgássá, ilyenkor azt mondjuk, hogy a libidó szublimálódott, magasabb szellemi erőkké lényegült. IV. Nem követhetem itt a freudi koncepció finomabb szétágazódását. Itt a törzs s ez a törzs nem áll magányos pusztaságon, inkább egy fa a modern szellem erdejében, életnek és léleknek ugyanaz a felfogása küzd benne a tudományos kifejezésért, amely az utolsó ötven év nagy művészeinek láthatatlan rokonsága. A lélek színváltó sanzsan jellege, vágyaink látens százirányúsága, a férfiben ott lappangó nő, a tudat többemeletüsége, a szervezetünk mélyeiből feljáró ösztönök, a tudat menekedése a szervezet elől, én és ember. ich és es idegbajban, perverzitásban, aszkézisban kirobbanó összecsapása egyre általánosabban foglalkoztatják az irodalmat. Talán ki sem kell mondanom Dosztojevszkij nevét, ő az életet a pszichoanalítikusok Vorbewusst')ának és Unbewusst]ának a határán ábrá-