Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - Freud és a pszichoanalizis

Freudét Breuertől, de ép ezzel a szétválással kezdődik a pszichoanalízis. Maga a szó, a freudi gyógyító eljárást jelölte. Freud föladta a hypnozíst. Ügy találta, hogy a tudattalanba sűlyedt képzetek a beteg ellenállásának a legyőzésével a tudat felől is megközelíthetők, egy részben gyanított célok felé törő, részben a beteget tulajdon szabad asszociációira hagyó módszert dolgozott ki s ezt nevezte pszichoanalízisnek. Az új tudomány azonban nem állt meg az elmekórtan határdúcainál. Betegei gyakran előhozakodtak az álmaikkal s Freud azt találta, hogy a neurotikusok álmai ugyanazokat a tendenciákat vetik föl, amelyeket kórtüneteik. Mindenikben még a gyermekkorban tudat alá szorult szekszuális színezetű emlékek törnek föl a mindennapi élet félrenyomott, nyugtalanító gondolatai mögött. Az álom ép az alvó agy védekezése a tudat alól elősompolygó nyugtalanító erők ellen. Az álommunka sajátos, a gyermekihez közelálló mechanizmusával úgy leplezi el ezeket az álombontó erőket, hogy az embernek ne kelljen fölébrednie rájuk. Egy barátja hívta fel Freud figyelmét arra, hogy álommagyarázatai rá élc-szerűen hatnak. Ez az észrevétel ösztönözte rá, hogy az éle elméletével is foglalkozzék. Szerinte az éle a tudattalan váratlan beleszólása a tudatosba. Az elme egy pillanatra átengedi a gondolatot a tudattalannak s az a maga gyermeki, az álommunkára emlékeztető mechanizmusa szerint dolgozza tovább. A tudat azonban felismeri a hibát s ez a felismerés csapolódik le a nevetésben. Ezért érezzük a bennünk keletkező élcet oly váratlannak, nem tudom honnét jöttnek, s ezért van az élc-mondók közt annyi idegbeteg. De nemcsak az álomban és az élcben szólal fel a tudattalan. Ő jelentkezik a mindennapi élet véletlennek ítélt tévedéseiben is a szó és tettbeli tévedésekben, elszólásokban s a pathológikus elfeledésben is. Az elfelejtett nevet, verssort, idegen szót egy tudatalatti képzetháló rántja magához, elnyomásra ítélt szövevénybe bogozódik és kiesik a tudatból, míg a tévedésekben egy elnyomott, de érvényesülésért küzdő képzet talál ürügyet, hogy a tudatot foglalkoztató gondolatba behatoljon. Freudnak az álomról, élcről s a mindennapok pathalógiájárói írt könyveiben már letagadhatatlanul ott feszeng a pszichoanalízis vitalitása. Ez a tan az elmekórtan keretein túl is érvényesülni akar. A sexualitásról írt három értekezésében Freud a gyönyörvágy, libidó fejlődésének adja tetszetős magyarázatát s egyre élesebben emeli ki az apró tények mögül drámai lélekfelfogását. Tiz esztendő