Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - Neveléstan. Bevezetés az iskolai nevelés munkájába. Irta Imre Sándor. A "Studium" kiadása

148 menhelyi) gyermekeknél. A túlerős érvényesülési ösztönt mutató gyermeket az egészséges osztály kiközösíti, ugyanígy a nagyon akaratos, alkalmazkodni nem tudó gyermeket is. Az igen gyenge testű vagy nyomorék, esetleg szellemileg gyenge gyermek, hogy ne érezze szüntelenül a maga kisebb értékű voltát, önként távolmarad az osztályélettől s szívesen végzi azokat az apró kötelességeket, amelyeket az osztály kicsinyel. Ezek az osztály hamupipőkéi. — A könyv három utolsó fejezetében a. szerző a pedagógusok és szülök részére von le gyakorlati tanulságokat. S. G. Tettamanti Béla: A közösség gondolata Kármán Mór neveléselméletében. Szeged, 1928. 8° 107. 1. (Értekezések a Ferenc József tud.-egyetem pedagógiai intézetéből; új sorozat, 2. sz.) E tanulmány előbb kimutatja a közösség gondolatának Herbarttól Zilleren át Rein főművéig történt alkulását, azután Kármán Mór elméletében való helyét, K. felfogásának kiindulásában Herbarttal való közvetlen kapcsolatát, de Ziller és Rein álláspontjánál határozottan eredetibb és önállóbb eredményét. Feltárja az 1879-i középiskolai tanítástervünk alapjául szolgált elmélet lényegét, azt a mélyen járó gondolatot, amely az egyén és az adott közösség (a jelen környezet) viszonyát a történeti fejlődés szempontja alá helyezi és az ember, mint térténeti lény megértése egyetlen módjaként s érvényesülése egyetlen erkölcsös lehetőségeként a történelmileg kialakult nemzet körében való szemlélését és tevékenységét állapítja meg. A szerző dolgozatában egészen önállóan jár el, Kármánra vonatkozóan mondhatni előzmények nélkül, mert Alexander, Pauler, Weszely tanulmányai céljuk és természetük miatt efféle nyomozásokba nem mehettek bele. A K. rendszerére vonatkozó megjegyzések értékes vitára adhatnak alkalmat olyanok részéről, akik a magyar neveléstudományi munkásság ez első és sokáig legnagyobb hatású irányítóját nem csupán irataiból és életének utolsó éveiből ismerték, tehát igazolni is tudhatják, ami pl. e sorok írójának csak vélekedése, hogy Kármán Pedag. Dolgozataí-nak hézagai, az ellenmondások vagy eltérések az ö elméjében már kiteltek és kiegyenlítődnek.—T. jelzi e tanulmányának két folytatását: egyik a Rein és Kármán mellett harmadik Ziller-tanítvány, Willmann, ide tartozó álláspontjának kifejtése (amire nézve különben a német irodalomban több kísérlet történt, egy tanulmány T. munkája óta is jelent meg); a másik pedig Schneller István pedagógikája sarktételeinek e nézőpontból való megvizsgálása és mindkettőnek Kármánnal való összevetése. Ez a folytatás két okból nagyon értékes lehet. Egyrészt azért, mert Willmann szintén Herbarthoz kapcsolódó, de önálló útra tért elmélkedése Didaktik-ja útján a magyar nevelői gondolkozásban közvetlenül is, közvetve is nyomot hagyott s ezért történelmi-szociológiai alapvetését valóban kívánatos párhuzamba állítani Kármánéval, amelynek két egyetemünk neveléstudományi tanszékén van ma képviselője. Másrészt igen érdekes, hogy bár Schneller sem Herbarttal, sem iskolájával nem kapcsolódott, sőt azzal bizonyos tekintetben határozottan szemben