Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 1-2. szám - A MAGYAR DEMOKRÁCIA VÁLSÁGA

36 átélte az abszolutizmust s még lankadatlan erővel dominálta a 60-as évek magyar közéletét. De alig tűnt el a nagy nemzedék, mely megteremtette, a demokrácia már inficiálódik s ez idővel súlyos kórrá hatalmasodik el, hogy 1918 októberében a katasztrófát zúdítsa önmaga és nemzete fejére. Itt van a fordulópontja a magyar demokrácia problémájának. Ha nem csalatkozik meg a nemzet s az az uralkodó rend abban a demokráciában, melyet — nemzete érdekében — inaugurálni akart s ha nem csalatkozik meg az igazi, nemes és tiszta demokrácia azokban az elemekben, melyek ő általa váltak a nemzet élő részeivé: ma ez a probléma nincs s az egységes magyar nemzeti demokrácia nem politikai frázis, hanem nagy nemzeti erőtényező. A 70-es évek s még jobban a 80-as évek magyar közéletét a felfejlődő liberalizmus dominálja. Az a liberalizmus, mely anynyira idegen volt Széchenyi lelkétől s amely megfertőzi a magyar demokráciát is. A természetes az lett volna, hogy a demokrácia és a liberalizmus egymás mellett, de ne együtt fussák meg a pályájukat s a kettő ne egy fogalmat takarjon, melyben domináló tartalom azonban a liberalizmusé legyen. A tévedés abban volt, hogy a liberalizmus és a demokrácia két jelenségnek lett ugyanegy arca, jóllehet fogalmilag és tartalmilag egyaránt mást kellett volna jelenteniük. A liberalizmus a fejlődés rendjén szükségképen radikalizmussá kellett nőj jön, anélkül azonban, hogy ebbe a radikalizmusba magával vigye a demokráciát is. A politikai élet természetes jelensége, hogy szellemi tényezők között a 'határvonalak teljes határozottsággal meg nem vonhatók s ha igen, akkor is a disztingválnitudás csak a politikailag érettek és képzettek csekély körére szorítkozhatik. Tönnies1 igen világosan mutat reá a liberalizmus és a demokrácia ezen ellentétére. A liberalizmus liquidálásának előbb-utóbb amúgy is be kell következnie, mert mint fejlődési princípium elvesztette életlehetőségét. A liberalizmus megtette a maga kötelességét: a fejedelmi és rendi abszolutizmusból átvezette a nemzeteket a nemzeti államokba s a feudális gazdasági rendből a kapitalizmus rendszerébe. Mindaz, amit ezen átfejlesztés rendén, mint abszolút értéket önmagából kitermelt, mint a jogállam, az egyéni szabadságjogok, a nemzet fogalma, azok meg is maradnak s a további hala1 Ferdinánd Tönnies: Demokratie und Parlamentarismus. Schmollers Jahrbuch — 2 Heft. 1927 1—44. lap. Ismertetve Társadalomtudomány, 1927,