Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 1-2. szám - JOGI ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI OKTATÁSUNK REFORMJÁRÓL

15 követeljük csak meg a közigazgatás embereitől, melyre azok léptennyomon rászorulnak (magánjog, büntetőjog, kereskedelmi jog, perrend stb.) s amelyekben való jártasságuk hiányát a közérdek szenvedte meg eddig a legsúlyosabban. A tulajdonképeni jogi t. i. a bírói és ügyvédi pályákra készülők még így is összehasonlíthatatlanul nehezebb kvalifikáció-többletet kénytelenek megszerezni a közigazgatási pályákra készülőkkel szemben, hiszen előttük a jogi szigorlatokon kívül ott áll még az öt évi bírói, illetve ügyvédi gyakorlatnak és az ügyvéd-bírói igen nehéz szakvizsgának kötelezettsége. Tehát nemcsak, hogy nem cselekszünk ezzel valami túlképesítést a közigazgatási pályák embereivel, hanem ellenkezőleg ebben a megreformált képesítésben is csak a legszükségesebbeket követeljük meg tőlük. Hogy közigazgatásunk közgazdasági és szociális téren eddig annyira tehetetlen volt, annak egyik legfőbb okát abban kell keresnünk, hogy a gazdasági jog (vagyonjog, magánjog, telekkönyvi, kereskedelmi, váltó-, csekk- stb. jog), melyen keresztül a gazdasági élet gyakorlatilag megnyilatkozik, ismeretlen volt közigazgatási tisztviselőink előtt. A közigazgatási tisztviselő kinek túlnyomó részben a gondozására bízott népesség gazdasági, tehát vagyoni érdekeit kell védeni és mérlegelnie, analfabéta a gazdasági jogokban, nem ismeri a magánjog, kereskedelmi, forgalmi, családi jog elveit, a telekkönyvet meg sem tudja nézni, fogalma sincs a büntetőjogról, a polgári perrendtartásról, melytől eljárásilag a vitás gazdasági érdekek érvényesítése függ stb., stb. szóval tehetetlenül és tudatlanul áll szemben a modern élet legfontosabb viszonyaival. Az államnak tehát meg kell követelnie ezentúl, hogy a tételes jogokat és jogelveket a közigazgatás emberei jól ismerjék és hogy jól ismerhessék, meg kell tőlük követelni az egységes jogi képesítést. Értsük meg, nem encyklopedikusan, felületesen, hanem garanciát nyújtó, kellő alapossággal. Ezzel szemben mi történt a magyar közigazgatási kvalifikáció törvényes rendezésével eddig? Ahelyett, hogy a tisztviselőktől jogi tudást követeltek volna meg és a szükséges jogi tudásnak, illetve képesítésnek kiegészítését rendelték volna el a tételes szigorlati tárgyak megkövetelésével és e kiegészített jogi képesítést fejlesztették volna tovább a közgazdasági tudás kimélyítésével, az ellenkező módon jártak el. T. i. nemcsak a jogtudományi és államtudományi bifurkációt, vagyis a jogtudatlanság közigazgatási intézményesítését hagyták meg továbbra is, hanem még ebből a bifur-