Társadalomtudomány, 1927 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1927 / 1-2. szám - TERMÉSZET ÉS TÁRSADALOM

30 Riehl szavaival felelnünk, aki elvetette az indeterminizmust és a fatalizmust egyaránt, miután az akaratnak úgy okai, mint hatásai vannak, míg az indeterminizmus az okokat, a fatalizmus pedig a hatásokat tagadja. Nem is mint egy intelligibilis világ tagja cselekszik az ember erkölcsösen Riehl szerint, hanem mint egy hiperindividuális életközösség, a család, az állam, az emberiség tagja. A Riehl mundus íntelligibilis-e tehát: — a társadalom.7 De akkor hol marad a szabadság? Ha az akarat csak egy láncszem volna az okok és okozatok sorozatában, akár más dolog, akkor nem is volna szabad. De az akarat nemcsak ilyen láncszem Magatartása nem egyértelműen és egyszersmindenkorra meghatározott, nemcsak egyénenkint, hanem esetenkint is változó. Nem kényszerű, de nem is önkényszerű. Nem szükségszerű, hanem célszerű. A célkitűzés lehetősége teszi az embert szabaddá. A célkitűzés problematikus volta teszi az ember szabadságát szükségessé. Nyugodtan mondhatnók tehát Riehl-lel, hogy a társadalom a szabadság, míg a természet a szükségszerűség birodalma. De mindjárt problematikussá válik a kép, ha más oldalról nézzük. Felelhetünk-e határozott nemmel arra a kérdésre, hogy a társadalom nem természetes alakulat? Nem. Mondhatjuk-e, hogy a társadalom természetfölötti? Nem. Vagy hogy természetellenes? Nem. Viszont felelhetünk-e határozott igennel arra a kérdésre, hogy a társadalom mesterséges vagy művészi alakulat? Megint csak nem. Láthatjuk tehát, hogy itt még egy probléma rejlik, amelyet majd akkor kísérlünk megoldani, ha a társadalom fogalmának elemzésére térhetünk át. IV. Az elmondottakban arra koncentráltuk figyelmünket, hogy vájjon egybeesik-e a természet a mindenséggel. Ezért kellett eljárnunk úgy, hogy a természet fogalmát negatíve határoltuk el, mert így bizonyulhatott csak be, hogy van-e a természeten kívül is valami a világon. Miután ezt legalább is valószínűvé tettük, megpróbálkozhatunk most már azzal a feladattal is, hogy a természetet pozitive határozzuk meg. 7 Der philosophische Kritizismus 1887. II. köt. 241—258 old.