Társadalomtudomány, 1927 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1927 / 1-2. szám - Az öngyilkosság és a büntetőjog

17 társadalmi és állami kötelességek teljesítésére való készség s így — hacsak az ebbe a kategóriába tartozókat fel nem kutatjuk s szintén támogatásban nem részesítjük — legalább is méltánytalannak minősül eljárásunk; — a második ok, mely miatt mellőzném a bolíviai mintát az a veszély, hogy nem csekély számmal fognak akadni olyanok, kik számításból követnek el kísérletet, hogy az ú. n. fogházaspiránsokhoz hasonlóan egyidőre a gondoktól szabaduljanak s maguknak kényelmes életet biztosítsanak. Ha e megfontolások ellenére mégis elfogadhatónak minősülne a szóban forgó eszme, úgy egyszersmind különleges szervről is kellene gondoskodni, mely az eljárást lefolytatná s a felügyelet alá helyezést, illetőleg intézetbe utalást kimondaná. A büntetőbíróság erre a szerepre sem elvi, sem gyakorlati okokból nem alkalmas. A feladat sajátlagos természete — nézetem szerint — hatósági jogkörrel felruházott oly emberbarátok igénybevételét követelné, kikben a szív és az ész, a szeretet és az erély, a megértésre és szigorúságra való hajlam egyaránt ki van fejlődve. V. Mint büntetőjogász az öngyilkosokkal szemben az előadottakhoz képest tehát passzív álláspontra helyezkedem. Mint szociológusi viszont a problémába való aktiv bekapcsolódás lehetőségét vitatom. Idevágólag azonban a kiszabott idő rövidségével számolva, csupán néhány vezető gondolat lerögzítésére szorítkozhatom. Mindenekelőtt megállapítani kívánom, hogy az öngyilkosság oly jelenség, mellyel az élőlények között kizárólag az embernél találkozunk. Az állatok öngyilkossága a mesék világába tartozik. E ténymegállapításnak pszichológiai magyarázata igen egyszerű. Az állat ösztöneinek és ezek között elsősorban életösztönének hódol. Már pedig az ösztön általában a cél tudata nélkül végrehajtott oly célszerű magatartásokra való készség vagy hajlandóság, melynek az a jellemző tulajdonsága, hogy az egyed vagy a faj fenntartására szolgál s így az állat ösztönével nem helyezkedik szembe, minélfogva életének kioltására irányuló tevékenységet fejt ki s ha ez mégis megtörténik, ez nem az életösztön legyőzéséből fakad, hanem onnét, hogy azok a körülmények változnak meg, amelyek közt az ösztönös magatartás a létfenntartás nézőszögéből célszerű volt, vagy az eddig közömbös jellegű helyzet életpusztítóvá alakul át (pl. amikor a madár oly drótra száll, Társadalomtudomány 2