Társadalomtudomány, 1927 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1927 / 1-2. szám - Az öngyilkosság és a büntetőjog

AZ ÖNGYILKOSSÁG ÉS A BÜNTETŐJOG.* A Bernát István Őméltósága által felvetett és diskusszió tárgyává tett problémák közül csak az öngyilkossághoz s ehhez is csupán a büntetőjog szemszögéből kívánok hozzászólni — azzal hogy amennyiben a rendelkezésemre adott időből futja, a kérdéssel összefüggő egyéb gondolatokra is felhívom a figyelmet. Nehogy bármily vonatkozásban félreérttessem, szükségesnek vélem előrebocsátani, hogy a rendelkezésre álló. és kigondolható eszközök és módozatok közül a büntetőjog mutatkozik a legkevésbbé alkalmasnak és sikert Ígérőnek az öngyilkosság kóros társadalmi tünetének orvoslására. Hogy miért, e kérdésre fejtegetéseim során fogom megadni a választ. A probléma teljes átfogása mindazonáltal mellőzhetetlenné teszi a büntetőjognak az öngyilkossággal szemben való állásfoglalásának ismeretét, mert ha a büntetőjog fegyverei értéktelenek, úgy félre kell azokat tennünk, ha pedig csak az alkalmazásban vagy a fegyvernemben van a hiba, úgy rá kell mutatnunk az érvényben levő szabályok végrehajtásának javított módozataira, illetve azokra a reformeszközökre, amelyektől a mainál nagyobb eredmény várható. I. A jogfejlődés során az öngyilkosságnak büntetőjogi értékelése igen különböző. így, hogy csak a jelentősebb jogrendszerek álláspontjait mutassam be: 1. A római jog az öngyilkosságot szabály szerint nem büntette; kivételt tett azonban a katonákra, akiknél az öngyilkosságot míssio ignominiosa-val, súlyosabb esetben halálbüntetéssel fenyítette (1. 6. §. 7. D. 49. 16; 1. 38 §. 12. D. 48. 19.). Utóbb, nehogy a vagyonelkobzásra ítélt egyén a kincstárt öngyilkosságával meg1 Felolvastatott a Magyar Statisztikai Társaságnak az elválásokról és öngyilkosságokról tartott értekezletén.