Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FUNKCIONÁLIS SZEMLÉLETE

1 5 eljárás, a jogtapasztalat, a tényálladékfunkció és a noetikus axióma műfogalmai szabják meg. Sander másik tévedése az, hogy a jogot tapasztalatnak mondja. A jogtapasztalás, amelyet Sander helyesen látott meg a jogeljárásban, nem meríti ki a jog értelmét. A jog valóságának lényege nem a tapasztalás, hanem az akarat. A jog a maga pozitivitásában sokkal bonyolultabb jelenség, hogysem akár a tiszta normalogika síkján, akár pedig a jogeljárás és jogtapasztalat fogalmaival ábrázolható volna. Az még nem utiszta jogtan)), ha a pozitiv jog gazdag jelentéstartalmából egy-egy önkényesen kiválasztott homogén jelentésmetszetet lehasítunk és most már csakis ezt a szegényes abstrakcióterméket vagyunk hajlandók jognak tekinteni. Egy egészen önkényesen megválasztott nézőpontból esetleg nagyon éles mesterséges megvilágításba hozhatjuk vizsgálódásunk tárgyát, de egészen másnak fogjuk azt látni, mint a nappal természetes világításában. Kelsen és még inkább Sander eljárása tehát, akik nem akarják meglátni a jognak saját konstrukcióikon túlmenő jelentéstartalmát, olyan, mint azé az emberé, aki azt vitatná, hogy a festmények igazi szépségét csak éjszaka, acetilénvilágításban lehet élvezni. Lehetetlen, hogy ennek a különcnek a kedvtelése igazi művészethez vezessen, de époly lehetetlen, hogy a pozitiv jog jelentésével kiáltó ellentétben álló önkényes jogszemlélet egészséges jogtudományt eredményezzen. Ép az ifjúosztrák iskola egy kiváló tagja, Verdross mutatta ki a nemzetközi jog problémáján, hogy Sander jogszemlélete milyen hamar csődöt mond, ha kivisszük a pozitiv jog valóságának szabad levegőjére. (Alfréd Veridross : Die Einheit des rechtlichen Weltbildes, 1923. 86—97. 1.) Aki Sander legterjedelmesebb művét, a Staat und Recht-et végigolvasta, aki végigkövette Sandert azon az óriási kritikai műveleten, amelyet az államtudomány metajurisztikus elemeinek felderítése és kiirtása érdekében végzett, az állandóan érezni fogja, hogy Sander jogszemlélete a jogtudomány horizontját milyen rettenetesen leszűkíti. A jog a szó szoros értelmében mint akaratfolyamatok, etikai-politikai posztulátumok, motivációsorok és normák kaotikus tömegéből kiboncolt preparátum, mint leszűrt habja a számunkra otthonos valóságóceánnak, mint valamely igen bonyolult szövedéknek homogén részstrukturája tűnik fel előttünk, amelyet azért kellett leválasztanunk az egészről, mert összefüggéseikről fogalmunk sem volt és most már sohasem lehetünk biztosak afelől, hogy az egész komplex szövedék struktúrája hol köti alá, fogja át és tör bele a mi óriási munkával megtisztított homogén struktúránkba. A jogszemléletnek ezt az öncsonkítását nem lehet pregnánsabban jellemezni, mint azzal, hogy Sandemak az a jog, az az állam, ami a jogban tapasztalat, eljárás és illetékesség. Sander szemlélete annyival szűkebb a jogtudomány igazi szemléleténél, amennyivel szűkebb, halványabb, szegényesebb ez a három vezérszó a pozitiv jog gazdag jelentésénél. Windelband azt mondja, hogy Diderotnak kameleonszerű zsenije volt. Sandemak is megvan az a tulajdonsága, hogy elméleti pozícióját folytonosan változtatja, felfogását folytonosan továbbformálja és alakítja, egészen ellentétes végletekhez érkezik, talán anélkül, hogy betűszerinti ellenmondásba keverednék.