Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 2. szám - A POLITIKAI PÁRTOK TÍPUSAI (Fejezetek egy államszociólógiához.)
64 politikai jelszavak mellett odavinni a dolgot, hogy legyen többsége. Ez a rejtett összefüggés nem minden választáskor kerüTközszernlére, s olykor maga a kormány előtt sem tudatos, mi birja cselekvésre.14) Arra mutattunk rá, hogy a külpolitika latens megléte a belpolitika keretében oly fényező,' amelyet szociológ'ai szemporotból kénytelenek vagyunk tényként elfogadni. A niár Ranke által éleseimével leszögezett összefüggés sajnos a köztudatban nem mind'g szerepel, nem látjuk a kül- és belpolitika sajátos összekapcsolódását.1'"') Alig jutott ez be az államtanokba és semmikép néni láthatjuk ezt a mai, fejletlen pártelmélct keretében. Még ma is úgy gondolkozunk, hogy minden párt teljes egészében belpolitikai alakulás, ez a lényege, ami ezen túl van, ballaszt és aberráció. A tények mást mutatnak és nekünk kötelességünk a tényeket tudomásul venni. A tények erős bonyolultságot mutatnak általában a pártok keletkezésére és szerkezetére vonatkozólag. Tényeket ismerve fel, vontuk le azt a következményt, hogy a politikai párt, melyet lényegében belpolitikai érvek alapján látunk szerveződni, bizonyos külpolitikai helyzetekben szükségszerüleg látszik devalválódni (amikor a belpolitikai pártok' 'iránytartalmával induló parlamenti szerkezet is bizonyos mértékig háttérbe szorul), avagy egyenesen helyet enged többékevésbbé kifejezetten mesterséges párttipusnak. E mögött egy távolabbi tény rejtőzik. Megfigyelhetjük azt, hogy ez a jelenség annál gyakoribb, minél kisebb és kritikusabb helyzetű valamely ország. Különösen ezek azok, amelyek körülékelve ellenséges erők komplexumától, kéii3rtelenek arra berendezkedni, hogy engedjenek oly motívumoknak, amelyek a külpolitikai helyzet parancsoló szükségéből fakadnak. Viszont azt is látjuk, hogy minél hatalmasabb országról, sőt világbirodalomról van szó, annál valószínűbb, hogy szabadon választják külpolitikai orientációjukat s ezzel szabad utat engednek a belpolitikai pártalakulásokriak is, azaz annál inkább fennmarod a lehetősége a természetes pártalakulásnak is. Mindezekből a fejleményekből s erőviszonyok meglátásából szabad lesz levonnunk egy módszertani következményt is, mely a szociológiai igazság kiderítésére je!9emző lehet. ^Minden ponton tisztán valóságtudományi módszerrel élünk. Mit követel ez? Nemcsak azt, hogy egy tényt helyesen ismerjünk fel, hanem helyesen ismerjük fel az összes tényeket, azaz az egész ténykomplikációt. Olcsó sikert jelent a szociológiában megállapítani egy tényt, avagy néhány összefüggést. Azonban ez nem lehet valóságtudományilag helyes. Mi sem tévesebb, mint mereven ragaszkodni a szociológiában égy akaratlanul is leegyszerűsített valósághoz"1), mi sem könnyebb, mint kimutatni pl. azt, hogy az oly társadalmi alakulat, mint aminő a politikai párt, egyszerűen „a népakarat kifejezője." Ez igaz, de a tényállásnak csak egyik fele 141 Sajátos példa a kormány befolyására még a reformkorban (v. ö. Horvát, Huszonöt iv *, 1886. t 392.), hogy 1834.-ben csak a választás után léphetvén fel, a szegényebb nemes-elem fellázitásavál megváltoztattatja a követi utasításokat úrbéri, tehát belpolitikai ügyben. Úgyde már ép az előző év volt kellemetlen a kormánynak, midőn a diéta belenyúlt a külpolitikába a lengyel ügyben. Elmondhatta-e I. Ferenc, hogy 1833-ban minő ügyben és jelenetben (Marczali, M. o. tört., 621. 1.) kellett Miklós cár támogatását elfogadnia ? Vo) V. ö. M. v. Szczepanski: Ránkes Anschauungen ilber den Zusammenhaug zwischen d. auswartigen u. d. inneren Politik der Slaaten, Zeitschr. f. Politik, 1914. 489—623. 10) Jól hangsúlyozta nálunk Nagy Dénes, Bevezetés a szociológiába Bp. 1921.