Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A fascizmus válsága

KÖNYVISMERTETÉSEK, BÍRÁLATOK. Kiss Albin, A magyar társadalomtan története. (Szt. István Társulat kiadás Bp. 1925. 141. lap.) Ez a kis könyv szépen kiművelt fő munkája, mely* Együttérzésünket azonnal megragadja és mindvégig nem ereszti el. Mennyire jól esnék, ha szabad volna érzelmeink után ítélnünk és mindenütt csak magasztalássál járhatnánk a nyomában! Ámde nincs így. Ez a könyvecske nem művészi és nem csupán profetikus, hanem kritikai célzatokat hordoz s ez a kritikai attitűdje bennünket is kötelez. Keresnünk kell, hogy rétori erején és szívhez szóló melegségén túl a tudományos meggyőzés racionális fegyvereivel is kellőkép fel van-e szerelve. ,.A társadalomtan fogalma" c. bevezető fejezetben, sajnos, sem a társadalomtanról, sem a társadalomról nem ismerjük meg a szerzőnek saját nézetét. S ez azonnal aggodalmat keltő, mert rögtön felmerül előttünk a kérdés: hogyan fogja a szerző kritikai feladatát a mások nézetein érvényesíthetni, ha neki magának nincsen kialakult nézete, vagy ha van, szerényen a háttérben kívánja tartani? Ezt az aggályt rögtön igazolja a következő fejezet, amelynek címe „Á szociológia, mint tudomány". A szerző nyilvánvalóan a szociológia naturalista koncepciója és ennek bárminő „immanens" módosítása ellen harcol. Azonban, sajnos, ugyanazon az ismeretelméleti alapon áll. amelynek nyers logikai konzekvenciája a naturalisztikus tudományelmélet. Az akaratszabadság „kérdése" tolakodik itt előtérbe és nyilvánvaló, hogy mihelyt ez a kérdés felvetődik, akár igenlő, akár tagadó értelemben foglaljunk benne állást: ugyan* azon ismeretelméleti alapon kell államink, hogy vitatkoznunk lehessen fölötte. Azok pedig, akik valóban vitatkoznak — és nem különálló monológokat adnak elő — végeredményben egyetértenek s csak erre akarnak rájönni. Már Sokratos „maieutikája" ennek a belátásnak szülötte. Itt is így van. A szerző — mint kíjtűnik — azt a felfogást vallja, amelyet — ha nem vagyunk fogékonyak a jelzőben meghúzódó komikum iránt — „mérsékelt indeterminizmus"-nak nevezhetünk. Ez pedig semmiben sem különbözik attól a nézettől, amely egy szép napon, mint „ethikai determinizmus" látott napvilágot. A további ismeretség e vitával azután megtanít arra is, hogy az ..indeterminizmus" voltakép csak a „fizikai determinizmus" ellen harcol, amelynek vádját a „deterministák", mint megvetésre méltó rágalmat szokták magukról elhárítani — viszont, hogy emezek voltakép a transzcendentális indeterminizmus ellen küzdenek, amelyet viszont az „indeterministák" sohasem mulasztanak el megtagadni. „Deterministák" és „indeterministák" tehát egyetértenek. Egyetértenek abban, hogy az emberi cselekvés „maradék nélkül" nem „mechanizálható" és az emberi cselekvésről szóló tudományt, a társadalomtant ennélfogva vagy tagadják, vagy pedig