Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kapitalizmus mint gazdaságtörténeti korszak

18 'mérvét és mikénjét kizárólag maga eZ a vagyon határozza meg (például földesúri gazdaság, reáljogú üzlet stb.), addig a töke hasznosításánál a hns/.on, pontosabban a haszonmaximum, mint gazdasági céivetés, nyomul előtérbe. A kétféle vagyonhasznosítás így két, egymással diametrálisan dleutátes "céivetéssel van képviselve. Ezek az ellentétek íélremagyarázhatlauul kidomborodnak akkor, ha például a közép- vagy nagybirtokon való gazdálkodást egy banküzlet gazdaságával, vagy a vagyonos kézmííves gazdasági tevékenységét a gyári'gazgatóéval hasonlítjuk össze. Mindazon ellentét, ameiy közüszieK gyományok ápolása és radikális újításokra való törekvés, élethivatás gyakorlása és üzletszerű tevékenység, konzervatív megállapodottság és örökké nyugtalan liberalizmus, szövetkezeti altruizmus és szabad verseny létharca, empíria és rationalismus, söt végelemzésben kultúra és civilizáció, művészet és technika, 'philharmónia és gramtnofon, Goethe és Morgan közt észlelhető, jellemzi egyúttal e két célvetés irányítottságát. • Az összes eddig felsorolt gazdasági célvetések a jelenkori társadalom egyes rétegeiben feltalálhatók. Legtisztábban és a legvégzetesebb dynamikával örvényesül a tőkehasznosítási célvetés, amelyet mintegy sublimáltan, a közXellen1 irányú emWteri gazdálkodás minden szervezetétől függetlenül a nagytöke képvisel. Amidőn a jelenkort a forgalom, a pénzgazdaság, a technika, a rationalismus korának tartjuk, elismerjük, hogy korunk uralkodó nazdasáe;? „•elvetése a tökehasznosítás. Ez a megállapítás megindokolja azt, hogy gazdaságtörténeti szempontból a' jelenkort a kapitalizmus korának nevezzük s ezt a kapitalizmust, mint az olyan társadalomgazdasági szervezeti állapotot értelmez•lietjük. amelyben a vagyonhasznosítási cél vetések praevalentiájábau uralkodó célvetés gyanánt a tőkehasznosítás emelkedik ki. Jellemzi az uralkodó gazdasági nép réteget, hogy noha ez igen csekélyszámú egyénből áll, mégis döntő befolyást gyakorol a közgazdasági viszonyok egészére. Jellemzi továbbá, hogy •y modern állam pénzügyeire gyakorolt befolyása alapján a politikai hatalmat •birtokló, uralkodó társadalmi osztályok magatartását igen érzékenyen modifikálja. Jellemzi, hogy azt a folyamatot, amelyben a társadalomgazdasági népiétegek gyökeres átalakulása végbemegy, megindította és folyton gyorsuló mozgásban tartja. A tökehasznosítás immanens rationalismusa megérteti velünk, hogy mért lépett a múlt (a kapitalizmus előtti kor) évszázados, sőt évezredes gazdasági nyugalma, megállapodpUsága, maradisága helyébe a modern „gazdasági evolúció" nyugtalansága mindent minduntalan változtató, a régi hagyományokat, életfelfogásokat, hivatásokat, létalapokat fölforgató lüktetése. Ezen átalakító, felforgató tendenciák két ellenhatást váltanak ki. Az egyik az akapitalisztikus vagyonos és politikailag uralkodó rétegek-böl kiindulván, a tőke gazdasági uralmát kívánja megtörni. A másik a kapitaÜsztikiiN szervezetbe olvasztott önállótlan elemek (uumkáspi oletariátus) ellenséges magatartása képében magát a kapitalizmust veszélyezteti. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy melyik tendencia számíthat győzelemre, vagy hogy a harc kompromisszummal fog-e végződni. Az akapitalisztikus gazdasági célvetések képviselői azonban, minden ellentállási szándékuk kifejezése mellett is, fogcsikorgatva bár, de ellenállhattam;!, kapitalisztikus koncessziókat kénytelenek tenni. E koncessziókat az uralkodó céivetés rájuk erőszakolja azon uralom segélyével, amelyet az első sor-