Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kapitalizmus mint gazdaságtörténeti korszak

17 nyos életmód fentartása lép, amelyet gazdasági tapasztalatok alkalmzása és vagyon hasznosítása biztosítanak. Az őstársadalmat jellemző örökös kóborlásokat az állandó letelepülés váltja fel; a végleg elfoglalt és hatalmi eszközökkel biztosított társadalmi terület nagyszámú gazdasági sejtre oszlik, amelynek mindegyike vérségi kapcsolat alapján szervezett embercsoport (család) gazdálkodási szervezetét képviseli. De a vagyon keletkezésével egyidejű a vagyoni különbségeké is. Nemgazdasági jellegű társadalmi folyamatok praevalens vagyonokat, praevalcn^ magángazdasági erőket teremtenek meg, mely vagyondiffercnciáláshoz természeti és szellemi egyenlőtlenségek járulnak. Keletkezik oly gazdasági célvetés, amelynek foglalatja nem a hagyományos élctfentartás, de pusztán vagyonhasznosítás. Persze, e vagyonhasznosításnak conditio sine qua non-ja az, hogy benne mintegy bennfoglaltassék a hagyományos életmód biztosítása, vagyis hogy a vagyon hozadékából feltétlenül kielégíthető a hagyományos szükségletek egész köre, de e hozadék egyúttal nagyobb, mint ami a létíentartásra szükséges. A vagyonhasznosítás, mint gazdasági célvetés uralkodóvá lesz akkor, amidőn a társadalmi gazdasági szervezet teljessége e vagyonhasznosítás keresztülvitelére berendezve lesz, uralkodóvá azonban anélkül, hogy a régibb és primitívebb célvetéseket végleg kiszorítaná. Mi több, a vagyonhasznosítás, mint gazdasági célvetés, eredetileg mintegy csak a hagyományos életmódfentartás kiszélesítését jelenti; az egyes gazdaságok közti különbségek nem qualitativ, de quantitativ természetűek. A fejlődés további folyamatában azonban qualitativ vagyoni különbségek is keletkeznek, kiváltkép akkor, amikor a kereső vagyon összetétele, amely eredetileg kizárólag ingatlan s annak közvetlen tartozéka, az ingatlantól függetlenül hasznosítható ingó vagyonnal bővül. Az ilyen ingó vagyonhasznosításnak feltétele azonban a társadalomgazdasági szervezet átalakulása, illetve mélyítése állandó és (relatíve) nagyarányú forgalom keletkezése által. Megjegyezzük, hogy nem a vagyonhasznosításra való törekvés szülte a forgalmat, vagyis adta a forgalomkeletkezésrc ható lökést. A forgalom keletkezését a fentemlített természeti és képességi különbségek eredményezték, mint az oly berendezését, amely e különbségek teremtette egyoldalúságok kiegyenlítésére volt hivatva. Ez a kiegyenlítés eredetileg esetről-esetrc rendezett spontán forgalmi aktusok segélyével történik. Ez aktusok elszaporodása, a forgalom sűrűsödése a társadalmi együttélés belterjesítésével halad. Minden gazdasági forgalom eredetileg igen változatos, nem csak gazdasági jellegű, társadalmi belső és külső érintkezésekből fakad. A belterjes forgalom szükségképen sajátos eszközöket teremt meg magának, amelyek vagy ideiglenesen és alternative (puszta csereeszközök), vagy véglegesen és kizáróan a forgalmat szolgálják (pénz). A pénz használatának általánosítása és a társadalom pénzalapjainak kibővülése teremtik meg azután azt a hasznosítható vagyont, amely külső összetételében határozatlan s a pénz formájában csak mint vagyonértékjelkép szerepel, amelynek bármikor megvalósítható konkrét vagyonformáját kizárólag a hasznosítás lehetősége határozza meg: a tőke. A vagyonnak, illetve vagyoni erőnek jószágösszctétel tekintetében határozatlan formája egy új célvetés keletkezésére ad alkalmat. Míg a vagyonhasznosításnak súlypontja eredetileg a vagyonban, illetve annak konkrét megjelenésében s összetételében fekszik s a vagyonhasznosítás Társadalomtudomány. 2