Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kapitalizmus mint gazdaságtörténeti korszak

14 amerikai kultúrkör, vagy az ókon klasszikus társadalomcsoport, igen .nyakra)] túlságosan elmosódott és sablonos képzeleti képekhez vezetnek. Az emberi kultúra az emberi szellem teremtése. Mindenkoron az ember felismerni iparkodott mindazt, ami számára fontos, érdekes, hasznos, kellemes, jó s célja gyanánt kitűzte, hogy é felismert fontosságokat, hasznosságokat sth. minél eredményesebben fokozza s így létének megalapozását minél jobban tökéletesbitse. Minden emberi kulturmozzanat célvetések megvalósítása, illetve e megvalósítás érdekében kifejtett szellemi tevékenység eredménye. A eélvetések mindenkoron egyszerre, vagyis egyidőben sokfélék s az egyes részcélokközti viszony minden egyes társadalomnál más és más. A társadalom egyes rétegei sem vesznek egyenlően részt a célvetések fogalmazásában és a megvalósításukra való törekvésekben. Eszempontból aktivés passzív rétegeket ismerünk föl, a vezérlök, úttörők, iránytadók rétegeit egyfelől, a vezetettek, gyámoltak, követök rétegeit másfelől. Ami az egyik rétegben fontos életcél, amelyért ha keli, mindent áldoz a réteg tagja, az a másik rétegben Hekuba. Bizonyos ennélfogva, hogy a társadalomtörténet legelső s szinte kizárólagos jellegű feladata azon szellemi tevékenység felismerése volna, amelyet a társadalomnak vezető tagjai a célvetések megfogalmazásánál s végrehajtásánál kifejtettek s egyúttal azon hatások vizsgálata, amelyeket e célvctések a vezetettek agyában kiváltottak. Igen ám, de ez közvetlenül nem lehetséges, his/en motivációit úgyszólván sohasem származtatta át utódaira az előd s minden egyes generáció, az előbbi generáció eélvetése megvalósításán új éél vetésekéi épített fel. Generációról generációra szünet nélkül új helyzetek alakultak ki. amelyek a mindenkori célvetések modifikálásához vezettek. A későbbi generáció ezt a modifikálást egyszerű folytatásnak iogja fel s a maga célvetéseit'az elődökéivel azonosoknak tartja (hiszen az emberi józan ész sugallata" alapján másképen nem is gondolkozhattak az emberek, így szokott érvelni minden .generáció). A eélvetések egymásutánját visszafelé gombolyítja fel és a híaga logikájával értelmezi a kortárs: ez minden „pragmatikus" történetírásnak mintegy tudatalatti alapgondolata. Ily módon keletkezik a „történelmi korszak". .leienkor azon korszak, amelyben az összes általunk ismert és szükségeseknek felismert, társadalmi célve tések a maguk (relatíve) tökéletes formáiban valósíttatt.ik meg. A múlt ismeri ugyan e célvetéseknek legalább is importáus részét, de azokat még nem képes tökéletesen keresztülvinni. A primitív első megnyilatkozásiéi a jelenkori tökéletességig különböző fokokban halad a fejlődés, e fokok az őskort'a jele ikorral kapcsolják össze és a kutató egyéni ízlésétől függő számban korszakok kép/ésének alapjait alkotják. Az a körűiméin-, hogy aránylag kevés kors/a'x>ehémái ismerünk a kirtatók hagy tömegéhez viszonyítva, avval magyarázható, hogy igazán önálló kutató elme ritkább, mint a fehér holíó s hogy az utánzási ö;zton egyike « legerősebb emberi ösztönöknek a tudományos kutatás terén is. Ali ez elsősorban a világtörténelmi (az általános társadalomtörténeti) Jcutatásra, míg a kultúra egyes elemei történeténél az önállósági:! való törekvés s evvel együtt a korszakképzés változatossága nagyobb, A részleges társadalomtörténeti korszakképzés már csak azért is mutat nagyobb változatosságot, mert ez a változatosság egyúttal reakció az általános történeti korszakoknak nemcsak irrealitásával, de minden részletes történeti nmz-