Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - A kapitalizmus mint gazdaságtörténeti korszak

A KAPITALIZMUS MINT GAZDASÁGTÖRTÉNETI/ KORSZAK. M

INDÉ* történeti kutatásnak legkényesebb s egyúttal legvégzetesebb problémája a korszakfelosztás. A korszakképzés sikeressége a társadalmi fejlődés, kialakulás irányvonalainak helyes felismeréséből következik. Honnan indul ki. hóvá s mivé fejlődik a társadalmi művelődés ? az e kérdésekre való megfelelés a korszakcsoportosítás feladataival esik össze. A statikusnak képzelt korszakképek egyfelől, a korszakokon belül egységes-folyamatnak felfogott dynamikus változatok másfelöl, e kérdések megoldását mintegy jelképesen (typikusan) ábrázolják. Sohasem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a korszakok az emberi képzelet teremt vényei s hogy sokkal összetettebb s egyúttal szétfolyóbb a reális történeti élet, semmint erőszakoskodás nélkül korszakokra feldarabolható volna. Erőszakoskodás és önkény bármilyen korszakképzésnél el nem kerülhetők. Jó, ha ezt a körülményt felismerjük s arról soha meg nem feledkezünk, ha nem hatalmasodik el képzeletünkben az az eléggé népszerű naiv nrsztikus. felfogás, amely a gondolkodás mankói gyanánt szereplő szisztematikát realitásnak képzeli s é képzelt realitás mögött transcedontalis erőket sejteni vél. A vűóság, a valódi élet ezeket az erőket nem ismeri, azok kizárólag agyunk termékei. Mi létezett tehát a valóságban, ha a szisztematikus korszak, ha a korszakos fejlődés úgy, mint mi azt sematizáltan képzeljük, ha az egyik korszakból a másikba való átmenet tényleg csak xkimaera ? A társadalmi művelődés keletkezése, fejlődése, kialakulása, terjedése, szűkülése, csucsosodása, hanyatlása, mindenesetre létezett és létezik, azonban e folyamatok sokkal komplikáltabbak, minthogysem egyes fázisai egyszerű formulákkal kifejezhetők volnának. A komplikáltság mintegy kettős természetű: a fejlődési folyamat a társadalmi rétegeken belül nem egységes, hanem különböző fokú, erősségű s idejű, s másodszor e folyamat szintén különböző fokú, erősségű és idejű a társadalmi szervezet egyc^s elemeinél (pojitika, jog, gazdaság, művészet, vallás stb.), nem is beszélve arról, hogy a „társadalom" fogalma önmagában is a történelmi realizmus szempontjából képze'.eti irrealitás s hogy ha megközelíteni akarjuk a reális életet, nem szabad a társadalomról mint olyanról, hanem csak határozott, reális, önálló s a több től élesen elhatárolt társadalmakról értekezni. Itt azután a komplikáltságnak egy új forrása fakad; a fejlődési folyamat minden egyes társadalomban más ütemű, más célú, más eredményű. Még az oly plauzibilisnek tetsző összefoglalások, mint például a jelenkori európai—észak-