Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Thirring Gusztáv, Budapest félévszázados fejlődése 1873-1923. (Budapest székesfőváros stat. közleményei, 53. kötet.) Budapest, 1925, XIII. + 472. old. [könyvismertetés]

163 akaró immanens eszméről, annyiban el kell végeznünk a helyreigazítás, az összhangba hozás sokszor nehéz, mély figyelmet és körültekintést igénylő kötelességét. Eddig tanügyi kormányzatunk látszólag csak a középiskolák és a tanárképzés reformjával foglalkozott: Kornis kitűnő füzetéből azonban kiderül, hogy az előmunkálatok egyéb területen is igen előrehaladtak. A felső mezőgazdasági isikola papiroson teljesen elkészült. Ha ezt az iskolát megfelelő helyeken, kellő számban mentől előbb felállítjuk, akkor nemcsak a reformtörekvések során tettünk előre igen jelentős lépést, hanem társadalompolitikai szempontból is nagyot alkottunk: megalkottuk a magyar kisgazda-társadalom eddig hiányzó speciális iskoláját. Társadalompolitikai fejlődéstörténetünk szempontjából rendkívül érdekes az, amit Kornisnál a felső mezőgazdasági iskola gondolatának sorsáról olvasunk. Milyen nehezen, milyen későn eszméltünk rá ennek az Iskolafajnak nagy jelentőségére! Milyen kicsinyes, sokszor bürokratikus jellegű akadályokkal kell megküzdeni akkor, ha egy eszmét a valóság talaján elültetni ?>karunk! Mennyire elhagyagoltuk eddig a legmagyarabb, legfüggetlenebb, a legsúlyosabb magyar társadalmi réteget, a magyar faj nagy energia-rezervoárját, a magyar kisbirtokost! Csak egy részletre utalok Kornis füzetéből: „A majdnem háromnegyed részben agrár jellegű Nagy-Magyarországon egyetlen mezőgazdasági középfokú szakiskola sem volt, de ezzel szemben állott 68 felső kereskedelmi iskola 14.302 tanulóval az 1917'1918. tanévben. Csonka-Magyarországi MI. mely még inkább földmívelő jellegű, ma is 46 felső kereskedelmi iskola működik. Jellemző tény, hogy a magyar mezőgazdasági élet hatalmas alföldi gócpontjaiban, ahol nagyszámú vagyonos kisbirtokos él, már sok évtized óta van felső kereskedelmi iskola, de nincsen ma sem hasonló rangú mezőgazdasági iskola. így felső kereskedelmi iskolája van Debrecennek (1873 óta), Kecskemétnek, Szolnoknak, Szegednek (kettő is, az állami 1895 óta, a községi 1912 óta), de középfokú hasonló mezőgazdasági iskolát e városok sohasem követeltek. A mozgékony kereskedelmi érdekeltségek kezdték társulati, vagy községi jelleggel a felső kereskedelmi iskolák felállítását; csakhamar az állam is bőkezűen támogatta őket, sokszor egészen Jelentéktelen helyen is (Homonna, Nagyrőce, Turócszentmárton)". Micsoda szörnyű tanulságot rejtenek e sorok azok számára, kik olvasni tudnak bennük! Kicsiben ime egész fajtánk tragédiája. S ha valahol reformra van szükség, akkor ezen a téren, a középfokú szakoktatás területén várnak ránk a legsürgősebb, legfontosabb, a szebb jövőt, az egészségesebb magyar életet valóban előkészítő feladatok. Itt vár ránk az igazi reform: iskolai berendezkedésünk összhangba hozása a jelen és a jövő szükségleteivel, a magyar faj jól átgondolt, átérzett érdekeive!. Amit Kornis kíván, az tulajdonképen a magyar kisgazda-osztály előkészítése nemzeti hivatására a nevelés által. E nevelő munka legfontosabb szervének a középfokú mezőgazdasági szakiskolát tartja. Régi nemességünk irtózott a tanult paraszttól azon elv alapján: multorum manibus egent res Humana e, pancorum capita sufficiunt. Az Eötvös-féle népiskolai törvény evvel az elvvel szakított, de a gyakorlati élet messze a jószándék mögött sántikált és sántikál még ma is. A hatvanas években egyik messzelátó kulturpolitikusunk, Schvarcz Gyula, így jellemezte a magyar parasztot: „ . . . a társadalmi emelit*