Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Kornis Gyula, Történetfilozófia. Budapest, 1924. 226 l. (A Magyar Történettudomány Kézikönyve. I. köt. 1. Kiadja a M. Tört. Társulat.) [könyvismertetés}

157 ami elkorcsosodásra vezet. Az ősember nemi ösztöne úgy elégült ki, ahogy tudott. Ebből nyilvánvaló az endogámia kifejlődése. De más a helyzet, amint választás adódott, amikor más is akadt. Csakis ekkor lehetett szó arról, hogy a megszokás, közömbösség, vérfertőzéstől való iszonyodás, elkorcsosodás tanulsága eredményesen szembehelyezkedhessék a nemi ösztönnel és azt más irányba terelje. Csak ekkor következett be, hogy a nemi ösztön máskép is kilégülhessen és a befelé házasodás gátló érzelmek kifejlődhessenek. Az exogámia ke'zdetét pedig mással, mint íoglyulejtéssel és nőrablással megmagyarázni nem lehet, amikor a gazdasági haszon súlypontja nem a nőn, hanem a foglyon, tehát a férfifoglyon volt s a nővel szemben csak a nemi ösztön, nem pedig a gazdasági haszon lehetett a fontosabbik szempont. Itt megint csak előzetesen meg nem okolt, puszta kategorikus kijelentésekkel áll elő Braun Soma (229—230. old.): „a fejlődés menetében a társadalmi és gazdasági okokból létrejövő szokások alakulnak ki előbb, amelyek utóbb erkölcsi szentesítést kapnak és még később elméleti vizsgálódás tárgyaivá válnak. Gazdasági viszonyok, társadalmi intézkedések, szokások, erkölcsi szentesítés, elméleti megindokolás a sorrend". A legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk ezeket a kezdő gazdasági viszonyokat megtalálni. A csavarintásnak iskolapéldája azonban a könyv végén található, ami természetes is, hiszen itt kell a főösszegezést végrehajtani. Azt mondja (249— 250. old.): „A természettudományok föllendülésének kellett bekövetkeznie előbb, hogy a tudomány fölébredjen bódultságából és észrevegye, hogy előbb a dolgokat kell alaposan megvizsgálni és csak azután közelíthetjük meg az igazságot, hogy a tapasztalatnak kell megelőznie minden, akármilyen fényesnek is látszó elméletet. Ennek a megismerésnek Marx adott 1859-ben tömör kifejezést, amikor a Zur Kritik der politischen Ökonomie című müve előszavában leszögezi a történelmi materializmusnak elnevezett új tudományos fölfogás alapgondolatait". Felesleges hangsúlyozni, hogy az empirizmus, amelyet az első mondat idéz, kerek két évszázaddal idősebb Marx tanainál és a történelmi materializmus csak arra lehetne példa, hogy milyen vakmerő elméletgyártások lehetségesek előzetes tapasztalati vizsgálódások nélkül. Hogy ilyen csavarintásokkal az őstöjténet „súlyos bizonyítéka a történelmi materializmus elméletének'", a család formáit a „gazdasági berendezkedés határozza meg", a család képe a táplálékszerzés módja szerint alakul, a gazdasági viszonyokkal meghatározott társadalmi szerkezet „helyzetében" „képzelik el az emberek isteneiket", „a kultúra haladása sohasem az egyének elhatározásán múlik'' és a kultúrát nem lehet visszafordítani (értsd a marxizmus végső győzelmét nem lehet megakadályozni), azon már igazán ném lehet csodálkozni. De azért ebben az egyvelegben is föltűnő, hogy most már „az írás története" is „a gazdasági alap kibővülése szerint halad". Ezt a bölcs kijelentést a szerző magában az írás történetéről szóló részben még óvatosan elhallgatta. Az irányzatosság természetesén az előforduló nevek értékelésében is megnyilvánul. így a könyv négy nevet jelöl meg klasszikusnak. Az első Darwin „klasszikus müvei"-vel, a másik Haeckel, a „ma már klasszikusnak számító természetkutató", a harmadik Freud, akinek „ma már klasszikusnak számító értekezéséiről van szó. Ezekkel a „ma már klasszikusokkal szemben