Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Budapest lelke

145 társadalmi tények már régebben felvetettek s amely mint a város legelemibb, .a lelki harmónia szempontjából a legdeterminálóbb kérdése, megoldást követelt. Meglehet, hogy a kérdés ma és még hosszú időn át megoldhatatlan s hogy a belátás is azt követelné, hogy levétessék az időszerű kérdések napirendjéről, azonban a tömegjelenségük mindég és mindenből azt bizonyították, hogy hasonló erejű, de eltérő természetű és törekvésű tömegek nem hajlandók erejüket a bölcseség kedvéért pihentetni s a hatalomért vívott harc számukra nem egy felvethető vagy elodázható probléma megoldása, hanem egyszerűen az érvényesülés kérdése, amelynek akcióba lépése nem függhet attól, vájjon a tárgyilagos szemlélő nem látja-e a harcot a felek egyenlő ereje miatt eldönthetetlennek. A tömegnek tehát majdnem eszmei tisztaságban felvetett kérdésben kellett nyilvánítania véleményét. A legtájékozatlanabb választók is sejtették, hogy a zsidókérdés egy konkrét esetében kell nyilatkozniok. Az öt szereplő párt közül azonban csak kettő exponálta a kérdést a maga meztelenségében: a Wolff-párt és a Vázsonyi-féle szövetség, amaz a keresztény hegemónia megtartását, emez annak negatívumaként a kurzus megbuktatását írva zászlajára. A középpártok megkísérelték ugyan, hogy a kérdés középpontjába új gondolatot vigyenek s a polgári érdekek szérűjén kompromisszummal tömörítsék a faji determináltságot követők két nagy táborában elhelyezkedni nem tudó elemeket, azonban most is bebizonyosodott, nogy amikor elemi ösztönök ütköznek össze s a legnagyobb, a mindent magába foglaló tét, a hatalom forog kockán, a kompromisszumot s ezzel a kérdés elodázását csak kevesek tartják időszerűnek. Csak azok, akik személyes vagy egészen szűk csoportérdeküket veszélyben látják a bizonytalan eredményű küzdelem miatt, vagy azok a kivételes egyének, akik különleges helyzetüknél fogva, a nagy küzdő táborok egyikében sem tudnak elhelyezkedni. A másik, már csak látszólag középpárt, Sándor Pál-féle szabadelvű frakció a legbelsőbb Lipót- és Erzsébetvárosra szorítkozott s alig tekinthető másnak, mint a gettótól elkülönülő finyásság disztinkciójának, amely a polgári jelleget maga sem kívánja a faji érdekekbeli indifferentizmusig kidomborítani. A Ripka-párt vállalkozása már komolyabb kísérlet volt a polgári eszme agglutináló erejének kipróbálására s nagyobb sikerét is megmagyarázza, hogy mint a. kormány kísérlete, egyfelől atavisztikus kormánytámogató ösztönök megmozdítására számíthatott, másfelől a válságos időkben még soha el nem maradó pártos szellemre, amelyet ezúttal nem csak a személyes ellenszenvek, hanem a főváros magyarságának több-, szőrös belső megoszlottsága is táplált. Hogy az egész Ripka-akció mennyire mesterséges volt s a felszínen maradt, mutatja, hogy a jelöléseknél elért 17'1%-a választási eredményben 9-2%-ra zuhant. Ezt mutatja az a sokatmondó tény is, hogy akár csak a liberális arcba öltözött finyásság pártja, a Ripkapárt sem kapott annyi szavazatot, ahány jelölőcédulát összeszerzett. Annak mérlegelése, hogy helyes volt-e e kísérlettel a választás elvi tisztaságát megr zavarni, már a gyakorlati'értékelés területébe tartoznék s így szociológiai vizsgálódásunk szempontjából érdektelen. Ugyancsak kívül esik elmélkedésünk körén az a másik — akadémikus jellegű — kérdés is, hogy az olyan városban, mint Budapest, ahol az anyagi javakat talán nagyobb részében s az értelemnek iskolázottság útján való paliéTársadalomtudomány. 10